Rökk Marika édesanyja bejelentette az öngyilkosságát, mert lánya férjhez akar menni egy operettszerzőhöz

Rökk Marika drámai ájulási jelenete a Royal szálló vörös szobájában „Tudd meg, hogy anyád halálba készül miattad”- kiáltotta a lányának Rökk-papa a szálló halljában a közönség előtt.

Az elmúlt hét péntek délutánján izgalmas jelenet játszódott le a Royal szálló halljában és úgynevezett vörös szobájában. A szállóban lakik szüleivel Rökk Marika, a Király Színház „Sült galamb” című darabjának primadonnája, akiről színházi körökben hosszabb idő óta suttogják, hogy egy fiatal operettszerző menyasszonya.

A fiatal színésznő szülei leányuk házasságába nemcsak nem egyeztek bele, de minden alkalmat megragadtak arra is, hogy a tervezett házasság ellen úgy a kérő és leányuk, mint a nyilvánosság előtt tiltakozzanak. Emiatt a fiatal primadonna nincs túlságosan harmonikus viszonyban szüleivel, hosszabb ideje dúl a háborúság az operettszerző kérő miatt a Rökk-családban s ennek a háborúságnak a hangjai a kulisszák mögül már nem egyszer a nyilvánosság elé is kiszűrődtek.

Pénteken délután aztán olyan események játszódtak le a Rökk-családban, a készülő házasság miatt, amelyek izgatott hagyynabollyá változtak át félórákra a Royal szálló hallját. Délután 5 órakor izgatottan és kisírt szemekkel jött le a szobájából a hallba Rökk Edené, Rökk Marika édesanyja. Odament a portáshoz, reszkető kezekkel egy levelet adott át s megkérte a portást, hogy ha lánya hazajön, azonnal adja át neki. Azzal eltávozott a szállóból. Körülbelül negyedóra múlva megérkezett a hotelbe Rökk Ede, Rökk Marika édesapja, aki csodálkozva vette át a portástól a levelet, majd feltépte a borítékot és a levél olvasásába kezdett.
Szent Isten! - kiáltotta sápadtan –a feleségem azt írja, hogy nem bírja tovább az izgalmakat, öngyilkos lesz! Kérem, értesítsék azonnal a rendőrséget!


A szálló személyzete az első pillanatban nem tudta, hogy mitevő legyen, mert Rökk Ede kirohant a szállóból, beült egy taxiba és elhajtatott. A szálló igazgatója a kapott utasítás értelmében telefonon jelentést tett a rendőrségnek, de mielőtt még Rökkné öngyilkosság bejelentése ügyében bármi is történhetett volna, Rökk Ede újból megjelent a szállóban s megkönnyebbülten mondotta, hogy feleségét sikerült a nővérénél megtalálnia és szándékáról lebeszélnie. Aztán a levéllel, követve néhány kíváncsi idegentől, berohant a szálló úgynevezett vörös szobájába, ahol Rökk Marika mit sem sejtve beszélgetett kérőjével, az operettszerzővel. Az apa drámai hangon kiáltott rá leányára, kezében lobogtatva feleségének levelét:
Tudd meg, hogy anyád miattad a halálba készült!

Tovább nem is jutott, mert leánya abban a pillanatban élettelenül vágódott végig a földön. A teremben lévők nyomban segítségére siettek az elájult primadonnának, próbálták élesztgetni, de hiába. Közben értesítették a szállóval szemben lakó Dr.Kircz Gyula főorvost, aki néhány perc múlva megérkezett és egy injekcióval magához térítette.

A szálló halljában természetesen óriási tumultus keletkezett. Rökk Marikát beültették egy karosszékbe és úgy vitték fel liften a szobájába. Nemsokára megérkezett az édesanyja is, aki most már kétségbeesetten kérlelte leányát, miután az esti előadás időpontja is veszedelmesen közeledett, hogy nyugodjon meg, megígérte neki, hogy ezentúl nem szól többet bele a primadonnaleánya magánügyeibe. Ez a történet háttere annak a rosszullétnek, amelyről a lapok is megemlékeztek, s amelyik szinte veszélyeztette a Király Színház péntek esti előadását.