Gömbös Gyula beszéde Sátoraljaujhelyen

Sátoraljaujhely, január 14.
- Rendkívül súlyos belső és külső politikai viszonyok között élt ez a nemzet életét és élte különösen akkor, amikor a kormányt átvettem. Ebből logikusan következik, hogy politikai vezérletnek és elsősorban az ország miniszterelnökének egy kötelessége van: ilyen súlyos körülmények között biztosítani a nemzet egységét!

Pártpolitikai szempontból azt kívánják tőlem, hogy összekeverjek tücsköt és bogarat, én azonban a tiszta munkának vagyok a barátja. A nemzeti egység pillére a függetlenséghez való ragaszkodás, az öncélú magyar gondolat kihangsúlyozása, egy új embertípus megteremtése, olyan típusé, amely fanatikusan szereti a nemzetét. Amikor megindult a pártszervezkedés munkája, számos kifogást emeltek, mert Magyarországon szeretik a tintahal politikát.

Én a magyar történelem számára kívánok olyan pártot szervezni, amely akaratával ránehezedik a magyar közéletre és akaratát érvényesítve, használjon a nemzetnek. Ehhez az építőmunkához kérem, sőt követelem minden magyar testvérem segítségét. Nekem nagy kötelességeim vannak a nemzettel szemben.

Ilyen kötelességem: rendet és nyugalmat teremteni és ilyen kötelességem, hogy ne engedjem a nemzetet sem az egyik, sem a másik szélsőség felé elkanyarodni.
Nem társadalmi osztályok érdekében folytatok politikát, hanem igaz magyar testvériséget hirdetek.

Az eszmék tekintetében sem gazdaságos az import. Nekünk már importáltak eszméket, úgynevezett nyugati eszméket, amelyeket a Nyugat sem vallott soha. Mi igenis, kívánjuk a népies politikát, a szorgalmas, tehetséges és erkölcsös egyedek istápolását, mert ezek az egyedek többet jelentenek, többet nyomnak a latban, mint azok, akik nem szorgalmasak, tehetségesek és erkölcsösek. Ha a nemzet élni akar és mindig fölfelé törni, a nagy épek jellegzetes vonása, hogy a nehéz időkben az egyedek nem sajátmagukat nézik, hanem a közösséget.

Ha azt látom, hogy negyvenezer holdas urak importálnak horogkeresztes mozgalmat, akkor azt mondom, kezdje ez a földesúr önmagán ezekben a szociális eszméknek hirdetését, ezeknek a szociális intézkedéseknek a megtételét, mert különben csak politikai érvényesülést kíván elérni nem komoly és nem átgondolt program alapján. Én sohasem voltam forradalmár, evoluciós úton kell törekednie az átalakulásra ennek a nemzetnek, alkotmányos téren éppen úgy, mint közgazdasági téren. Senki sem öncélú ebben az országban csak a nemzet!

A kilencvenöt pont célja belevilágítani az éjszakába!

Ez a munkaterv nem egy kormány, hanem egy nemzedék számára íródott. Nem rám, hanem a nemzetre kell fogadalmat tenni.
A protekcionális rendszernek, az unokatestvéreknek és a tehetségteleneknek befellegzett.
A selejteset félre kell tenni és a tehetséges részére meg kell könnyíteni az érvényesülést. Tehetségre van szükség, a hülyék korszaka véget ért, mert ebben az országban ma már nem a kérlekalásan bátyám-féle emberek idejét éljük.

Akinek jól vasalt nadrágja van, azért még nem vagyok hajlandó őt kinevezni. Némelyek az mondják, hogy Gömbös Gyulától erélyesebb dolgokat vártak. Mi azonban egy nemzetközi szövevényes hálózat egyik szeme vagyunk, vigyázni kell tehát minden intézkedésnél, hogy külpolitikailag nem ártunk-e a nemzetnek. Az erélyesség csak akkor van helyén, ha azzal használunk az országnak. Magyarországon csend és nyugalom van más országokhoz képest, akik rendetlenkednek, azok tudják meg, hogy rájuk ütök.

- A t. Ház folyosóján vannak nemzeten intrikusok. – nem tudom, férfiakkal állok-e szemben, vagy másneműekkel? – akik azonban engem nem érdekelnek. Ha meg akarom csinálni az elmult esztendő mérlegét, meg kell állapítanom, hogy nemzetközileg Magyarország helyzete megerősödött. Helyes és következetes rendszeres külpolitikai tevékenységgel nemcsak politikai tényezőként jelenik meg Magyarország Európa színpadán, hanem mint gazdasági tényező is, mert hiszen sikerült Magyarországnak 81 millió pengő kiviteli fölösleget produkálnia.

A nemzet nagy gondolatokat is szolgál és itt gondolok elsősorban a revízió gondolatára. Bethlen István barátom, odakint nagyszerű munkát végzett. Sokan nem látják jó szemmel, hogy Bethlen és én, két politikai barát, állandóan összetartunk és így szolgálunk a nemzet ügyét. Azért fáj ez sokaknak, mert Bethlen és Gömbös együtt sokkal erősebb, mint külün-külön. Ha elkövetkezik az a pillanat, amikor a nemzetközi tárgyalások hívnak, akkor megmondom, mit értek revízió alatt, addig azonban politikai hibának tartanám, ha mint felelős miniszterelnök leszögezném álláspontomat.

A miniszterelnöknek kötelessége, hogy realizálja a külföldi barátságokat. Ha már most belpolitikai szempontból csinálom meg 1933 mérlegét, akkor azt mondom: A nemzet visszanyerte egyensúlyát, bizakodását egy szebb, boldogabb magyar jövőben. Rend és nyugalom van az országban és vagyonbiztonság.


Engedjék meg, hogy a jövőről beszéljek, nem a távoli jövőben, hanem a 1934. évi programról.

Külpolitikai vonatkozásban marad a kormány az eddig követett irányban. Bárki közeledik jó szándékkal, a legnagyobb barátság érzületét fogja bennünk érezni.

Az igazságügyminiszter már benyujtotta és a képviselőház ezen a héten tárgyalja a zugírászatról szóló törvényjavaslatot. Következik ezután a nagy ügyvédi kamarák szervezetének reformja, az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet reformja, a bírói fegyelmi eljárás reformja, egyes büntetőkérdések reformja, különösen a közélet tisztaságának és a munkaszabadságnak a védelmében.

A kultuszminiszter legfőbb programja az állástalan diplomás ifjak elhelyezése az állami és a magángazdasági életben. Az állami apparátus ez évben ezerkétszáz diplomás ifjút fog elhelyezni.
Kétezerötszáz tisztviselőt a nyugdíjtörvény alapján bocsátunk el és ezerkétszáz ifjú számára elhelyezést biztosítunk.

Készül ezenkívül a diplomás pályák reformja is, az erre nem alkalmas elemek kiselejtezésének szem előtt tartásával. Az iskolafelügyeletet eredményessé, hátrányosabbá fogjuk tenni: új embertípust kell az iskolareformmal teremteni.

Harcos magyarokra, összetartó, tehetséges magyarokra van szükség. Nagy megértéssel kell tanítani az ifjúságot és eltölteni a jövőbe való bizakodással. Ha ez megtörténik, akkor majd az utódomnak könnyű lesz harcolni a magyar ügyért.

Meg kell nézni azt is, hogy bizonyos vállalatok hány keresztény írást alkalmaznak, mert nem tűrném, hogy tápanyagot nyujtsanak az antiszemitizmus számára.

Ha testvériségről beszélünk, akkor azt akarom, hogy ezt a testvériséget alkalmazzák is. Ha nem így lenne, radikális eszközökhöz kellene nyulnom, amit egyébként nem szeretek. Aki nem érti meg a magyar jövő szavát, nem érti meg a magyar jajszavakat, az ne akarjon e nemzet testéből élni. Én egy nehéz útnak vagyok a magyar vándora. Tarsolyomban ott a hit, az akarat, amely a magyar földből bontakozott ki. Tarsolyomban vannak elhatározások, tervek és szándékok.
nem kovácsolok fellegekben járó terveket!