Hét góllal győztek a kanadai jéghokki zsonglőrök

Kiütötték a legjobb magyar játékos fogát, Minder Sándor elájult a durva mérkőzésen

Vasárnap kora délután lobogódíszt öltött a városligeti jégpálya, amelynek közepén jelölték ki a Kanada és Magyarország közötti jéghokki-mérkőzés színhelyét. A pályát tribünökkel kerítették körül.

Itt helyezkedtek el a sportgourmand-ok, akiket az erős hideg sem riasztott vissza attól, hogy szemtanúi legyenek a kanadaiak második budapesti szereplésének. Kanadában a jéghokki nemzeti sport.

Kétezer ötszáz néző foglalt helyet a tribünökön, amikor egyszerre felharsant a megafónon keresztül a Kék Duna keringő. S mint egy tündér, bársonyba burkoltan lebegett a tükörsima jégre Imrédy Magda műkorcsolyázó bajnoknő.

Bemutatott néhány szép gyakorlatot, amelyet a közönség hálásan megtapsolt. Azután kijöttek a pályára a reszkettetők. Az első pillanatban meg lehetett állapítani, hogy a kanadai jéghokkijátékosok egytől egyig hatalmas, izmos atléták, akik szinte repültek a jégen.

A magyar csapat ezzel szemben nagyrészt vékonydongájú fiúkból állott. A meccsen két bíró volt, Farkas Mátyás és a kanadai Rogers. Minder Frigyes, a BKE jéghokki szakosztályának elnöke jóformán az egész magyar jéghokkigárdát felvonultatta a meccsre.

A következők vettek részt a küzdelemben:
Hircsák, Dewar, Barcza, ifj. Bethlen gróf, Jeney, Miklós, Báthy, Hárai, Érdi, Gergely II., Minder és Margó.

A kanadaiak komplett összeállításban startoltak. Érdekes volt, hogy nálunk játszott a kanadai tréner Dewar és a kanadai csapatban is volt egy Dewar. A mérkőzés a közönség haj, haj, hajrázásával kezdődött és egymást érték a szép formás támadások.

A pesti Dewar lefutásából majdnem vezetéshez jutottunk, de a kanadai kapus elfogta a korongot. Azután Miklós szép akciója következett, pompás összjáték után lerohant a kanadai kapuhoz, ott azonban szerelték. Az első percek után mindjobban kezdett kidomborodni a robusztus kanadaiak nagyobb rutinja.

A magyar kapus Hircsák bravúros közbelépéseivel megmutatta, hogy a helyén van és a kanadaiaknak sem lesz könnyű dolguk. Nem így történt! Felnyomultak a kanadaiak és Welsh belőtte a korongot a magyar kapuba. Tiszta lesállásból érték el ezt a gólt, a bírák azonban – úgy mint a futballmeccseken – nem láttak semmit.

A gól zavarólag hatott a magyar csapatra és Hircsák lélekjelenlétén múlott, hogy percek alatt nem kaptunk több gólt. Általában Hircsák védhetetlennek látszó lövéseket tett ártalmatlanná. Az első harmad vége felé Wilson, majd Dewey lőtte a további gólokat. A kanadaiak 3:0-ra vezettek. Szünet.

A második harmad elején megint mi támadunk, de semmi sem sikerül. Barcza helyett ifj. Bethlen István gróf játszott. Édesanyja Bethlen Margit grófnő ott drukkolt a tribünön. A fiatal Bethlen gróf több szép akcióban vett részt, de akkor már mindenki tehetetlen volt a kanadaiakkal. A tengerentúliak háromszor olyan gyorsan mentek, mint a magyarok.

Annak ellenére, hogy már 3:0-ra vezettek, a legerélyesebb játékot folytatták és csak úgy potyogtak a magyar fiúk. Wilson előretört, Minder szabálytalanul akadályozta, erre Wilson a botjával ráütött Minderre. Mindkettőt két percre kiállították, azután tovább játszottak. A tizenharmadik percben Wilson durván nekiment Mindernek és valósággal knockoutolta… Minder, a legjobb magyar játékos ájultan terült el a földön.

Hozzátartozók rohantak be, ölbe kapták és vitték az öltözőbe. A tribünről sikoltozva, könnyezve szaladt le egy csinos szőke hölgy: Vanke Klári, az ismert sportlady, Minder menyasszonya. Minder az öltözőben magához tért.

A reszkettető Wilson kitörte Minder metszőfogát és a feje búbjára egy púpot adott emlékül… A durva kanadai játékost nemcsak a tribün közönsége, de a városligeti tó hídján elhelyezkedett ezerötszáz főnyi potya publikum is nagy fujjolásban részesítette.

Wilsont öt percre kizárták a játékból. Kínos feltűnést keltett, hogy a kanadaiak a fölényük és nagy tudásuk ellenére, továbbra is folytatták a durvaságukat. A alig ocsúdik fel az ámulatból, amikor Searfe villámgyors akciója után nem is látni a korong útját, csak a gólbíró integet a zászlóval… Villámgyors akció, gyönyörű góllal. (4:0). Dewey lőtte az ötödik gólt (5:0).

A szünetben Pataky Dénes a legcsodálatosabb műkorcsolyázó-piruetteket mutatta be. A közönség nagy ünneplésben részesítette, különösen azért, mert legutóbb az Európa-bajnokságban a második helyen végzett. A játék utolsó részében hétre szaporodott a kanadai gólok száma és a magyarok még tiszteletgólt sem tudtak szerezni.