Bűnvádi eljárás indul Pallavicini György ellen

Pallavicini György őrgrófnak a legitimista néppárt legutóbbi budai-vigadói vacsoráján mondott beszéde, körül váratlan bonyodalom keletkezett.

A beszéd egyes kitételei ügyében rendőri nyomozás indult, amelynek eredménye a miniszterelnök elé került. Az egész ügynek most a parlament és a bíróság előtt is folytatása lesz, amennyiben Gömbös Gyula mint honvédelmi miniszter felhatalmazást adott az ügyészségnek, hogy a honvédség sérelmére elkövetett becsületsértés és rágalmazás címén indítsa meg Pallavicini őrgróf ellen a bűnvádi eljárást.

Az első lépés ebben az ügyen most az lesz, hogy az ügyészség kérni fogja a Háztól Pallavicini mentelmi jogának felfüggesztését, mert ennek hiányában a bűnvádi eljárás nem folytatható le. A mentelmi bizottság, majd a bizottság javaslatával kapcsolatban a képviselőház állásfoglalása elé politikai körökben élénk érdeklődéssel tekintenek.

A bűnvádi eljárás megindításáról Pallavicini György őrgróf ezeket mondotta:
- Már régen nem csodálkozom semmin, így tehát nem lep meg ez az intézkedés sem.