Ferencváros – Attila 3:1 (1:0)

Nehezen verte a Ferencváros a lelkes miskolciakat

Üllői-úti sporttelep. – 6000 néző. – Bíró: Majorszky Ferenc.
A Hungária – Somogy-meccs utolsó perceiben már teljes lesz a nézők száma és dörög az éljenzés, amikor megjelennek zöld-fehér dresszben a Ferencváros játékosai és a kék-piros ingű miskolciak.

Sárosi nem játszik. Helyette Székelyt szerepeltetik. Feltűnik a tribünön Szukováthy Imre dr., a Testnevelési Főiskola igazgatója, akiről úgy hírlett, hogy Szófiába utazott a tornászokkal. A ferencvárosi fő- és aldrukkerek könnyű győzelmet várnak és az első félidőben olyannak is látszik a helyzet, később azonban a sáros talajon mérsékeltebb lett a Ferencváros elánja és az Attila majdnem kiegyenlített.

A mérkőzést Majorszky Ferenc vezette, a tőle megszokott korrektséggel és pontossággal. Az első húsz perc a ferencvárosi akciók ideje volt. Kemény többször lefutott a labdával és beadásai állandóan veszélyt jelentettek. Ekkor még kifogástalanul működött a védelem, ahol Polgár ez alkalommal játszotta első bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban.

Szépen adta előre a labdát a fedezetsor is és jól ment a csatársornak egészen a – kapuig. Az akciók befejezéséhez szükséges góllövés azonban csak a 12-ik percben járt sikerrel. Székely oldalra adta a labdát és Toldi védhetetlenül belátta. (1:0).

Ezt még több Toldi-bomba követte, majd Kemény lövését a kapus csak nehezen tudta elfogni. A félidő utolsó negyedórában az Attila Dohus és Szabó révén veszélyeztette a ferencvárosi kaput, különösen Papp jóvoltából. A miskolci csapat balszélén Opata játszott, szép kis kecskeszakálla külön tetszést aratott.

A II. félidő első perceiben a Ferencváros a többet támadó fél, az 5. percben Székely jó helyzetből Hidasi kezeibe lő, a kirúgott labdával Mester ugrik ki és lövését Háda nehezen tudja fogni. Az Attila most nyomasztó fölénybe kerül, a Ferencváros halfsora érthetetlenül kihagy.

A 11. percben Attila-korner, melyet Bohus irányít. Háda merész kiugrással tud csak menteni. Néhány másodperc múlva Opata lövése ad munkát a válogatott kapusnak. Buzássy lába Székely orrát éri, a csatár orra vére elered és tamponnal az orrában játszik tovább. Hádának Bakkal van személyes ügye, az Attila-csatárok merészen támadják minden alkalommal.

A Ferencváros lassan magához tér és a 19. percben Takács II. visszahúzott labdája veszélyes. A zöld-fehérek most fölénybe kerülnek, de az elszánt Attila-védők mindent mentenek. Mégis a 27. percben Toldi két védőjátékost vonz magához, Székelyhez gurit, akinek gurulós labdája a hálóban köt ki. (2:0).

Most Székely lövését védi Hidasi kornerre, majd Buzássy lő mellé. A 37. percben Takács II. élesen lő, Hidasi kezéből kiperdül a labda Bán elé, aki nem találja jól és az idejében érkező Toldi belövi. (3:0). Újból az Attila támad, Polgár elengedi Opatát, aki bead Mesternek. A csatár 20 méteres félmagas lövését Háda nem tudja védeni (3:1).

Moore szabadrúgását menti nehezen Hidasi, majd Bakk lövése a vetődő Hádáról befelé pattan, de a kapus reflexszerűen felnyúl és fogja a labdát. Az Attila kapuja előtt ér véget a játék. A miskolciaknál Bán, a Ferencvárosból Toldi volt a legjobb.