Rövidek

Fasiszták és szocialisták véresen verték egymást Párizsban az Ismeretlen Katona sírjánál
Párizs, április 8.
Vasárnap este véres verekedés folyt a Place D’Etoilon, az Ismeretlen Katona sírja közelében. Mintegy száz fasiszta fiatalember, a „Solidarité Francais” nevű egyesület tagjai tűznek össze a szocialisták lapjának, a Populaire-nak rikkancsaival.

A verekedők késekkel és ólmosbotokkal támadtak egymásra és a rendőrség a csaknem negyedóráig folyó véres verekedésnek alig tudott véget vetni.

A véres összeütközésnek 15 sebesültje van, akiket meglehetősen súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. A verekedés után a rendőrség elzárta az Ismeretlen Katona sírjának környékét és a forgalmat a késő éjjeli óráig leállította.

Ankarában Balkán konferenciát tart a török, görög, román és jugoszláv külügyminiszter
Isztambul, április 2.
A jugoszláv külügyminiszter jövőheti ankarai látogatásához csatlakozik Görögország és Románia külügyminisztereinek útja a török fővárosba. A külügyminiszter a nemrég megkötött Balkán-szerződéssel kapcsolatos kérdésekről fognak tanácskozni.

Elmarad a német katolikus nap

Berlinből jelentik: A német katolikus napot Gleiwitzban akarták megtartani. A központi intézőbizottság vasárnap rövid kommünikét tett közzé, amely minden indoklás nélkül közli, hogy a katolikus nap elmarad.

Starhemberg herceg tagja lesz az osztrák kormánynak

Bécs, április 25.
Dollfuss kancellár vasárnap a stájer parasztság hazafias gyűlésén 40.000 ember előtt nagy beszédet tartott.

- A mai nap – mondotta a kancellár – azért olyan jelentőségteljes, mert azontúl mindazok, akik igaz osztrákoknak vallják magukat, a hazafias front zászlaja alatt küzdenek, amelyet a szövetségi kancellár és Starhemberg herceg vezetnek. Mindazok, akik azt hitték, hogy a hazafias szervezeteket egymás ellen tudják izgatni, most tudomásul vehetik, hogy csalódtak és nem lesz meg az az örömük, hogy a hazafias szervezetek egymással szembeszálljanak.

A Reichspost értesülése szerint a szövetségi kancellár Starhemberg herceget bevonja a kormányba.

Szerdán Budapestre érkezik Musanov bolgár miniszterelnök

Musanov bolgár miniszterelnök vasárnap éjfél után elutazott Berlinből, ahol Neurath külügyminiszterrel és a közgazdasági élet vezető tényezőivel négynapos tanácskozást folytatott. A bolgár miniszterelnök Berlinből Rómába utazott, ahonnan Budapestre jön, hogy visszaadja Gömbös miniszterelnök és Kánya külügyminiszter szófiai látogatását.

Látogatása nem kizárólag udvariassági jellegű, mert a miniszterelnökkel, a külügyminiszterrel és a gazdasági miniszterekkel meg fogja vitatni a Magyarországot és Bulgáriát érintő gazdasági problémákat is.

Trockij a francia kormány tilalma ellenére egy Párizs melletti villába költözött, ahonnan új forradalmat szervez
Párizs, április 15.
A fontainebleaui erdő szélén fekvő, Barbizon lakói figyelmezették a hatóságokat, hogy a község mellett fekvő egyik villát három hónappal ezelőtt ismeretlen külföldiek bérelték ki. A falu lakosai annak a gyanujoknak adtak kifejezést, hogy a villában kémek laknak.

A feljelentés alapján három detektív csendőrök kíséretében behatolt a villába és megállapították, hogy ott Trockij Leo és felesége laknak, három kísérőjükkel. Trockijnak a francia kormány engedélyt adott arra, hogy Korzika szigetére költözzön, azt azonban kifejezetten megtiltotta neki, hogy Franciaországba jöjjön.

A villában kiterjedt levelezés nyomait találták meg, továbbá rengeteg iratot, amelyek arra mutatnak, hogy Trockij a „negyedik internacionálét” akarja megszervezni.