A Goldberger százötven éve

Goldberger Sam. és fiai ódon cég betűi elsötétülve s az idő patinájától borítva jelölik meg az alacsony óbudai házat, amelynek falai közül egy magyar iparoscsalád százötven év előtt elindult. Még áll a ház, dacos tetője fölött még az alapító ükapa szelleme lebeg, mert a késő unoka a szívós munka jegyében vezeti ma is a nagy üzemet, amely öt nemzedék alatt fejlődött szerény kékfestőműhelyből európai hírű vállalattá és távoli országokba viszi a magyar kéz művét, a magyar ízlés, a magyar tudás hírét és dicséretét.

Százötven év alatt háborúk és forradalmak,
aszály és jégverés, válságok és csődhullámok árja hányszor söpört végig a magyar földön, mennyi bajjal, gonddal kellett megküzdenie az úttörő ős fiainak, amíg a keserűség völgyéből a gyümölcstermő magaslatokra vergődtek! Az emberi munka e hőskölteménye előtt meg kell hajolnia a hamis próféták híveinek, akik fanyar mosollyal tagadják az egyén és a szellem szabad szárnyalásának jogait, mert sem a marxizmus merev dogmái, sem az új elméletek ködös bölcselete nem adnak magyarázatot arra, hogy az emberi csírasejtek véletlen vegyülése miért ajándékozta meg a magyar ipart egyetlen család öt nemzedékén át egyszabású, egyakaratú egyéniségekkel.

Az első Ferenctől, Sámuelen, a fiún át,
a komolytekintetű és acélakaratú nagyasszony, Erzsébet, 17 gyermekén keresztül a Goldberger-család gyárvezető fiai egy és ugyanazon munkás, dolgos, melegképzeletű és erőslendületű polgárember típusának a képviselői. Goldberger Leó, a százötvenéves vállalat mai vezetője a született nagyiparos ritka tehetségén túl a nagy bankárok villámgyors áttekintését és ösztönös megérzését, de ezenfelül a művész színes képzeletét és kifinomult ízlését egyesíti magában.

A Goldberger-gyár nagy sikerét
nemcsak svájci és elzászi versenytársait árnyékba borító, másfél század alatt nemessé érlelt technikájának, hanem vezetője csalhatatlan szín- és formaítéletének köszönheti. Köszönjük meg Goldberger Leónak, hogy néhány magyar embernek megszerezte azt az örömöt és elégtételt, hogy a szivárvány minden színében pompázó párizsi divatházak kápráztató selyem- és szövetorgiái között felfedezhette az óbudai magyar gyárnak minden versenytársa fölött tündöklő textilremekeit!