Sárga istenek, sárga emberek

Ligeti Lajos könyve Belső-Mongólia lámakolostorairól

Kelet megint divatba jött. Egymásután kerülnek a könyvpiacra az Ázsiáról szóló könyvek és az európai olvasó izgatottan veszi kezébe. De ez az érdeklődés most nem a régi természetű. Most nem egyszerűen az egzotikum utáni kíváncsiskodásról van szó, még csak nem is merő tárgyi érdeklődésről, hanem a mai európai ember tisztában van azzal, hogy sorsa ott készülődik elő, ahonnan valaha ő is jelentőségében csodaszerűen nagyranőtt kis félszigetére került. Ligeti Lajos könyve nagy mértékben kielégíti ezt az érdeklődést. Kölönleges helyet foglal el az Ázsiáról szóló útirajzok sorában.

Teljesen egyedül, egy-egy alkalmi benszülött szolga kíséretében járja útját, nem pedig expedícióval, ennél fogva közvetlenebb lehet együttélése a tanulmányozott világgal s így erről egészen intím közléseket adhat. A nagy politika csak a háttérben tűnik fel, az előtérben a mongol puszták, romladozó kolostorok mindennapi élete folyik, ez kerül a szemünk elé, olyan bőségben, mint egyetlen más híradásban sem, s ezekből a képekből megítélhetjük, mit jelentenek a keletázsiai politikai események magára köznapi életére nézve. Ez a könyv éppen ezért nyilván a nemzetközi irodalomban is meglelné a helyét.

Ligeti nem ennek a könyvnek az anyagát összegyüjteni ment Kínába és Mongóliába, - hol három évet töltött, - hanem a mongol lamaista buddhizmus irodalmi, nyelvészeti, vallástörténelmi kutatása céljából, e tudományok szolgálatában szerzett igen nevezetes és nemzetközileg is elismert érdemeket. Ez a könyve csak melléktermék. Kutató útjának élményeit írja le benne gazdag fényképanyaggal illusztrálva. Éppen ezért szinte meglepő az előadásnak élvezetes volta. Tudósok útleírásai rendszerint nélkülözik ezt a tulajdonságot, ehelyett meg vannak tüzdelve erőltetett, idétlen élcelődésekkel, ezzel imitálandó az "irodalmi" levegőt.

---

Ligeti előadása könnyed, eleven, szemléletes, az egészen átvonuló humor pedig a leírt tárgyak valóban sivár és komikus mivoltából és a leíró meleg együttérzéséből fakad. Rendkívül rokonszenves, hogy Ligeti milyen mély szeretettel tekinti ezt a süllyedő mongol világot, melyet elborít Kína, de elborít a saját korrupciója, nemtörődömsége, dekadenciája, amely így, a távoli szemlélő szemében, nem nagyon érdemli a szerző érzéseit. A lámák tudatlanok, kapzsiak, részegesek, ópiumisták, hitetlenek, egyáltalában nem állanak hivatásuk magaslatán.

Egy kultúra éli itt végperceit, illetőleg feloszlásának utolsó pillanatait, mert hiszen az élet, az eleven hit és kultúrakarat, amely éltette, immár elszállott belőle. A kultúrfilozófus számára különösen az teszi tanulságossá a könyvet, hogy ezt a feloszlási processzust szemlélhetjük közvetlen közelről. S szemlélhetjük olyan kalauz útmutatása mellett, aki valóban tudja, mit lát, mert hiszen a legtökéletesebb elméleti felkészültséggel indult útjára.

Nyilván éppen ebből fakad az egyetlen mozzanat, amelyet a könyv hátrányára kell írnunk: túl sokat tart olvasóiról. Túlbecsüli orientálista ismereteinket. Bevezetésként egy összefoglaló tájékoztatást jó lett volna adni - az alkalmi utalások helyett - általában a buddhista kultúráról s a mongol lamaizmusról ennek keretén belül. Nem lett volna szabad arra sem gondolni, hogy esetleg egyesek a könyv tehertételeként fogják nézni és átlapozni. A következő lapok nekik is elég kárpótlást nyújtottak volna.