Magyarország – Bulgária 4:1 (1:1)

A magyar válogatott csak nagy harc után győzhette le a gyenge tudású, de lelkes bolgárokat

A római világbajnokság selejtező mérkőzését, a magyar-bolgár válogatott küzdelmet tartották meg vasárnap délután Szófiában. A bolgárok már hónapok óta készülnek a nagy nemzetközi találkozóra és válogatott csapatuk tréningjének vezetésével Fogl Károlyt, a sokszoros magyar válogatott hátvédet bízták meg. Fogl készítette elő a bolgárokat a vasárnapi találkozóra is.

Vasárnap délután negyednégy órakor kezdődött a magyar-bolgár válogatott mérkőzés. Gyönyörű verőfényes időben tízezer néző foglalt helyet a tribünökön. A közönség dörgő tapsokkal fogadta a pályára lépő csapatokat.

A zenekar eljátszotta a magyar és a bolgár himnuszt. A két csapat kapitánya üdvözölte egymást és utána Xifandó, a meccs román bírája jelt adott a világbajnoki selejtező mérkőzés megkezdésére.

A magyar csapat így állt fel: Szabó – Sternberg, Kis – Palotás, Sárosi, Szalay – Markos – Vincze – Teleki, Toldi, P.Szabó.
A bolgárok ebben az összeállításban startoltak: Szlavoff – Nikoloff, Misztáloff – Gabrovszky, Raffailoff, Evremoff – Angeloff, Gyorgyeff, Bajkiseff, Lozánoff, Pancseff.

A bolgárok szerzik meg a vezetést, de Sárosi kiegyenlít

Általános meglepetésre egymás után a bolgárok támadtak. A két szélső, Angeloff és Pancseff szélvész módjára rohant a labdával a magyar kapu felé. A magyar védelem eleinte bizonytalankodott és általában játékosainkat tudásuk kifejtésében befolyásolta a száraz, kőkeménytalajú pálya.

Az első negyedórában többet támadtak a bolgárok, mint a magyarok, ezután azonban megkezdődött a magyar offenzíva. Sárosi, a legjobb magyar játékos, mint centerfedezet csakhamar feltalálta magát és egymásután küldte ostromra a magyar csatárokat. ezekben a támadásokban a szél is segített, igaz viszont, hogy nappal szemben játszottunk.

A 15. percben Teleki leadása után Toldit csak kornerra tudták szerelni, majd a 18. percben Markostól vette el Nikoloff a labdát, de úgy, hogy korner lett belőle. A 19. percben Toldi bombalövését Szlavoff, a bolgár kapus ártalmatlanná tette. Most fokozódott a magyar támadás. A csatárok szépen mentek előre, de ahogy a bolgár kapu elé értek, nem tudtak megbirkózni a kemény védelemmel.

A 27-ik percben P. Szabó lövése nyomán a labda a kapufáról pattan vissza. A helyzetet a bolgárok tisztázták. Ezután bolgár ellentámadás következett. Pancseff lefutott, beadta a labdát, amellyel Bajkuseff középcsatár lesállásgyanús helyzetből kitört és védhetetlen gólt lőtt (1:0). A bolgárok vezettek!

A közönség nagy üdvrivalgással fogadta a bolgár gólt, de örömük nem tarthatott sokáig, mert alighogy újra kezdték a játékot, akcióba lépett a magyar csatársor, és amikor szerelték őket, a labda Sárosihoz került, aki 25 méterről kiegyenlített.

A félidő utolsó perceiben nagy kavarodás keletkezett a bolgár kapu előtt, csatáraink azonban nem tudták kihasználni a kínálkozó gólhelyzeteket. Ezzel véget is ért az első félidő. A bolgárok meg voltak elégedve és bizakodtak, hogy továbbra is tartani tudják az eredményt. A magyar öltözőben a vezetők a csatárokat szidják, akik sorjában elügyetlenkedték a helyzeteket.

A második félidőben egészen megváltozott a játék. Állandósult a magyar csapat fölénye. a bolgár kapusnak egymásután kellett védenie a magyar csatárok lövéseit. P. Szabó, majd Toldi fejesét Szlavoff nagy bravúrral parírozta.

Izgalmas harc indult meg a győztes gólért

A 4. percben Pancseff lefutott, kapura lőtt és a labdát Szalay csak az utolsó pillanatban tudta elrúgni a kapuvonalról. A 9. percben Telekit a 16-os vonalnál a bolgár védelem szabálytalanul szerelte. A megítélt szabadrúgást Vincze kapu mellé lőtte. A 10. percben Palotás röviden adta hátra a labdát, amelyből majdnem gól lett volna, de Szabó kifutott és idejében mentett.

A 12. percben Toldi feltartozhatatlanul nyomult előre a labdával, már-már gólnak látszott az akció, amikor Misztaloff elgáncsolta a magyar csatárt. XI. fen habozás nélkül 11-es büntetőrúgást ítél. A 11-est P. Szabó góllá értékesítette (2:1).

10. percre azután Pancseff balszélsőt szerelték le szabálytalanul a magyarok és most ellenünk adott 11-est a bíró. A 11.es büntetőrúgásnál azonban Szabó kiparírozta a labdát, kiütötte, majd rávetett magát a labdára, elfogta, közben azonban megsérült, úgy kellett levinni őt a pályáról.

Ezután Háda állt be a magyar kapuba. A nagy harc tovább tartott, míg végre a 42-ik percben a magyar csapat fölénye gólokban is jelentkezett. Teleki és Toldi összjátéka után az utóbbi pompás gólt lőtt.

A berobbanó labdától csak úgy rezgett a bolgár kapu hálója (3:1). A 45-ik percben Markos lefutása után Vincze beállította a végeredményt, (4:1). Kornerarány 0:0 volt a magyar csapat javára.