Botrányos jelenetek közepette alakult meg a reichsrath

Megnyilt január utolsó napján a szerencsétlen Ausztriában az uj reichsrath friss botrányokkal, megalakult az új parlament, orditozó veszekedés és felségsértő tüntetés közt. Nagyfejtörébe került, hogy kit válaszszanak elnöknek, mert jóravaló politikusok nem akarnak beleülni a tövises elnöki székbe. Viszont a németek és szlávok azt kivánják, hogy az elnök közülük való legyen.

Február 4-ikén tartotta Ő Felsége a trónbeszédet, melyet a kormány szerkeszt. A jelen trónbeszéd oly páratlan hosszu, minőt parlamentben az uralkodók még soha sem mondtak. Formája tartalma egyaránt szokatlan. Az uralkodó kérve kéri Ausztria képviselőit, hogy éljenek az alkotmánynyal. De nagyon kétséges, hogy élni fognak vele. A trónbeszéd végső szavai: „Dolgozzanak uraim!”

Az osztrák képviselőház megnyitása és az első botrányok

Jan. 31-ikén délelőtt 10 órakor kezdtek gyülekezni a képviselők. A karzaton nagy számmal jelent meg a hallgatóság. A miniszterelnök 11 órakor jelent meg. Fölállott s a Ház legöregebb tagját, dr. Weigl Ferdinánd krakkói képviselőt fölszólitotta a korelnöki szék elfoglalására. Alig hogy elkezdett beszélni, a négy tagból álló új cseh radikális párt kezdett zajongani, s a vezérök hatalmas hangon rákiáltott csehül a miniszterelnökre: - „Prockejte!” („Várjatok még!”)

Eközben Klofácz, Schnal, Reichstätter és Hruby képviselők cseh nyelven egyre kiabáltak a miniszterelnök felé: - „Jaj nektek, ha a trónbeszédben csak egyetlen szó lesz is a csehek ellen! Pfuj! A népszámlálásnál száz meg százezer lelket elloptatok tőlünk csehektől! Majd számolunk veletek! Várjatok csak, a míg túl leszünk a trónbeszéden! Vigyázzatok!”

Dr. Weigel korelnökre egyre kiabálnak rá: -„Szláv nyelven beszéljen! Hiszen ön szláv! Beszéljen lengyelül vagy csehül!”


Dr. Weigel korelnök beszélni kezd németül. Hangja alig érthető, senki sem tudja mit beszél, de egyszerre csak kitör a vihar. A korelnök rátért az angol trónváltozásra s alig, hogy ezt megtette, a német tulzók mennydörgésszerű hangon kiáltottak: - „Éljenek a boerok!” A csehek pedig ugyanezt csehül kiáltozták: - „Szlava burum!” Ez az éljenzés több perczig tartott s mentül jobban csöngetett az elnök, annál viharosabban éltették a délafrikai szabadságharczosokat.

Lemisch (német néppárti): Éljenek a boerok, veszszenek az angolok! Iro: Éljenek a boerok, éljenek a mi testvéreink! Wolf: Veszszenek a nyomorult spekulánsok!

Weigel korelnök folytonos zajban, csak környezetétől érthetően szól az elhunyt angol királynő érdemeiről s a Ház részvétét fejezi ki. (Nagy zaj és ellenmondás. Fölkiáltások: Pfuj! Körber!)

Wolf: Szamarak vagytok valamennyien!

Végre ez a vihar is elmult. Következett utána a másik, a mely a radikális csehek és a radikális németek között tört ki. A mint ugyanis a német radikálisok kidühöngték magukat, fölugrott Klofácz s azt orditotta: - „Ha azt akarják, hogy megértsük magukat, beszéljenek csehül, vagy ha csehül nem tudnak, hát lengyelül." (Fölkiáltások a baloldalon: Csend legyen!) Freszel (cseh radikális): Mindnyájan a kormány rabszolgái vagytok!

Weigel korelnök kéri a házat, hogy térjen át a munkára. (Zajos taps a baloldalon, fölkiáltások a cseh szoczialistáknál és a cseh agráriusoknál: Soha!) Klofácz (csehül): Jaj nektek, ha csak egy szó lesz is a trónbeszédben a csehek ellen! Freszel (szintén csehül): A bányamunkások majd megleczkéztetnek benneteket! Klofácz: Csukjátok be a bódét és menjetek haza. (Fölkiáltás a baloldalon: „Csönd legyen, ti cseh bolondok!”)

Weigel korelnök: Reméljük az új évszázad elején, hogy Isten segitségével minden jora fog fordulni. (Nevetés a csehek közt.) Az elnök beszédét azzal végzi, hogy Hoch-ot mond a császárra.

A mint a német tulzók és a szoczialisták látták, hogy a korelnök beszéde végéhez közeledik, tüntetve fölkeltek helyükről s kimentek a teremből, a hová csak az uralkodó éltetésének elhangzása után tértek vissza.Végre a képviselők letették a fogadalmat az erre vonatkozó formulát az összes osztrák nyelveken felolvasták. A korelnök a legközelebbi ülést febr. 5-ére tüzte ki és bejelentette, hogy Ő Felsége február 4-ikén délben fogja ünnepiesen megnyitni a Reichsrathot.