Az Újpest kiverte az Austriát a Mitropa kupából

Újpest – Austria 2:1 (1:1)

Újpest tovább futott a Középeurópai Kupában! A Sindelar-csapat felvonultatta az újpesti pályán mindazt az erőt, lendületet, technikai finomságot és taktikai művészetet, amit együtt bécsi iskola címen tisztel az egész futballvilág, a magyar csapat azonban játékban és küzdelemben egyaránt méltó ellenfélnek bizonyult.

A pompás újpesti védelem tartani tudta az Austria nagyszerűen felépített támadásait, a halfsor pár perctől eltekintve, ura volt a helyzetnek, a csatársor pedig még sérülésektől gyengítve is össze tudott hozni 8-10 gólhelyzetet, amiből kettőt be is juttattak az Austria hálójába.

A gólhelyzetek és a tényleg elért gólok számának szembeállítása egyúttal kritikája is az újpesti támadósor gólképességi fokának.

Krist cseh bíró sípjelére így áll fel a két csapat:
Újpest: Hóri – Futó, Sternberg – Borsányi, Szűcs, Szalay – Tamássy, Pusztai, Jávor, Kocsis, P.Szabó.
Austria: Müllner – Ludwig, Kaith – Najemnik, Mock, Nausch – Spechil, Stroh, Sindelar, Jerusalem, Gall.

Ludwig, az új hátvéd, testvérek között is képvisel száz kilót, emellett két méter magas óriás. Gall rendes körülmények között halfot szokott játszani, Spechil – balösszekötőt. A bécsiek pompás játékkultúráját dicséri, hogy sem Gall, sem Spechil nem ügyetlenkedett szokatlan új posztján.

Újpest a tűző nappal szemben kezdett, csak P. Szabóig jutott az elindított támadás, az Austria azonnal szabadított és támadásba lendült. Borsányi első beavatkozását nagy tapssal ünnepelte a tribün.

Nagy harc – 11-es gól

P. Szabó Ludwigot kóstolgatta, néhányszor megtáncoltatta az óriást, kezdetben fölényben volt vele szemben, később azonban egyenrangú játékosok küzdelme volt minden találkozásuk. A 2-ik percben Futó kézzel mentett Stroh elől. - Krist alkalmazta az előnyszabályt, Sindelar előtt Sternberg a 16-oson halászta el a labdát. A következő támadásnál Sindelar átment Futón, középre adott labdáját Hóri bravúrosan mentette.

A tribünön zúgott a hajrá, Újpest rávetette magát ellenfelére és öt percen keresztül keményen szorongatta a bécsi kaput. Szűcs bravúrfejese, Jávor áttörése, Tamássy 25 méterről küldött lövege, melyet Müllner csak kornerre tudott menteni, egyik örvendetes izgalomból a másikba döntötte a közönséget. P. Szabó pontos beadása Jávor fejéről alig suhant kapu mellé.

A 17. percben P. Szabó beadását Najemnik kézzel tartóztatta fel. Krist habozás nélkül 11-est ítélt. Jávor készülgetett a lövésnek, végül a háttérből előkerült P. Szabó és belőtte Újpest első gólját. 1:0!

Futó ollózása nagy zavart csinált az újpesti kapu előtt, végül ő maga szabadított fel. A 20-ik percben Spechtl szerelésénél Szalay felbukott, szerencse, hogy Sindelar éppen az eget nézegette és Jerusalem hasonló nagy problémákkal volt elfoglalva. Mire észrevették, hogy a kapura kellene törniük, Sternberg megérkezett és megoldotta a problémát.

A 24.-ik percben Pusztay remekül szöktette Tamássyt, Nausch nem tudta megakadályozni a pontos beadást, Kocsis tisztán állt a kapu torkában, de labda helyett levegőbe rúgott és odavolt a nagy gólhelyzet.

A 27-ik percben Sindelar mesés szöktetése ejtette kétségbe az újpestieket, de a védelem helyén volt, a következő másodpercekben már újpesti támadás gördült végig a pályán, a pontos adogatásból Kocsis került lövőhelyzetbe, Müllner védte a lövést.

Utána Sindelar és Futó összeütközött, a csodacenter nagy tüntetést kapott a nyakába, Futó sántított, de a legközelebbi osztrák támadásnál egyszerre megfeledkezett minden fájdalmáról.

A 43-ik percben Borsányi késik a beavatkozással, két húzással jobbszélre kerül a labda, onnan vissza Sindelarhoz, a center szökteti Jerusalemet, a fiatal összekötő Hórit is kicsalja a kapuból és belövi az egyenlítő gólt. 1:1! Kellemetlen volt nézni, milyen természetes egyszerűséggel ment az egész gólszerzés….

II. félidő: győzelem!

A II. félidőben gyengült az iram és gyengült a játék nívója is. A 7-ik percben Sindelar három testcsellel átjátszotta magát az egész újpesti baloldalon, Sirohnak adott, aki kiugratta Jerusalemet, Hóri a csatár elé ugrott, a labda pattogott Jerusalem és Hóri között, átugrotta a kapust, a csatár tisztán állt az üres kapu előtt, be akarta vinni a labdát, s ez volt Újpest szerencséje.

Közben két oldalról megérkezett Borsányi és Sternberg, a szorongatott csatár 2 méterről kapu mellé gurított! A meccs legnagyobb helyzete volt! Az Austria óriási erejű sturmot indított, perceken keresztül ostromolták a magyar kaput. Borsányi úgy dolgozott a védelemben, mint legszebb napjaiban láttuk.

Végül a 48-ik perc hozta meg a magyar győzelmet. Szalay beadását Müllner kiejtette, Pusztai idejében érkezett és belőtte Újpest második gólját. Pár izgalmas támadás szaladt még végig a pályán, azután vége lett a játéknak. Újpest Budapesten is, Bécsben is 2:1-re győzött, tehát továbbjutott a kupában, ahol a II. fordulóban a Juventus várja.