Újjászervezik az orosz vasútgazdálkodást

Az orosz vasutak kétségbeejtően leromlott helyzete égetően sürgőssé tette a szovjet vasútgazdálkodásnak teljes átszervezését. Erre a célra a folyó évre 3.707 millió rubelt vettek fel az előirányzatba a szovjetvasutak költségvetésébe, ami a mult évvel szemben 75 százalékos emelkedést jelent.

A mult évben a szovjetvasutak építési programjával
vajmi keveset törődtek, mert a vasútigazgatóságok és alárendelt hatóságaik a tervezetnek alig 71 százalékát hajtották végre. De nem sokkal kedvezőbb a helyzet ezévben sem. Eddig még semmi sem történt a nyári építési munkálatok előkészítésére.

Az első évnegyedre jóváhagyott 615 millió rubelnek
eddig csak 77 százalékát használták fel. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a vasútgazdálkodás építési programjának végrehajtása még a kivitelben is messze mögötte marad a rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek, azt látjuk, hogy az első évnegyedben az építési programból alig 50 százalékot valósítottak meg.

Az építési tervrajzok és költségvetések elkészítésével
igen elmaradnak, úgyhogy igen sok vasúti üzletigazgatóság tervek és költségvetés nélkül fog bele igen fontos munkálatba, ami azután természetesen úgy a kivitelben, mint a munka menetében rendkívül erősen érezteti a hatását.

A szovjetsajtó egyhangúan követeli,
hogy ezeken az állapotokon sürgősen változassanak. Elsősorban a legfontosabb építkezéseket kell kiválogatni és azok végrehajtását megfelelő anyagi eszközökkel ellátni, ugyanakkor pedig minden mást félretéve el kell készíteni a tervezeteket és az építési anyagokat be kell szerezni. A terhes és költséges építkezéseket azonnal be kell szüntetni.