Nemzeti munka a magyar földön

A budapesti városliget hatalmas kiállitási csarnokában e héten feltárta a magyar gazda ezidei terményeinek szinét-javát.

Lepergett ujból egy gazdasági év.

A gabona a magtárban, a gyümölcs, a paprika, a dohány, a szőlő és még számos más gazdasági termés piacra készen várja a vevőt, ki méltó ellenértéket kinál a magyar föld és a magyar munka gyümölcseiért.

Mert talán kicsi nemzet vagyunk
és megcsonkitott hazánk nem is oly tejjel-mézzel folyó dus Kanaán, mint ahogy ezt költőink éneklik, mégis büszkék lehetünk arra, hogy van terményeinkből egész sor olyan, melynek Európaszerte nincs párja és más terményekben is felvesszük a versenyt még szerencsésebb természeti viszonyok közt élő külföldiekkel is.

Tudományos megállapitások és gyakorlati tapasztalatok
egyaránt igazolják, hogy a kedvező kontinentális meleg klima, a talajviszonyok és a napsugarak erős besugárzása következtében a magyar buza, a bor, a gyümölcs, hagyma, paprika, stb. aroma, íz és tápérték tekintetében versenyen kivül állanak Európában. Az acélos magyar buza, a tokaji bor, a kecskeméti barack, a szegedi paprika, a makói hagyma mind elismert világmárkák.

Már évszázad óta különlegességnek ismeri el Európa
a magyar buzát, melynek nemcsak őrlési és süthetőségi értéke elsőrangu, hanem a lisztjéből észült sütemény íze és zamata is oly kiváló, hogy a külföldi malmok a magyar buzát nem nélkülözhették, ha jobb lisztet akartak előállitani. A világháboru alatt Kanada próbálkozott azzal, hogy Manitobá-ja révén versenytársa legyen a magyar buzának, de ez nem sikerült. A magyar buza ujra az élre került és méltó megint régi nagy hiréhez!

Vagy nem különös-e, hogy angol, német, hollandiai nagykereskedők
nálunk termeltetnek uborka- borsó-, saláta-, spenót-, stb. magvakat s ezt az Amerikai egyesült Államokban, Franciaországban, Svédországban árusitják, mint legelsőrangu vetőmagvakat. Mi ennek az oka? Az, hogy a mi száraz, forró, napfényben bővelkedő nyarunk teljesen megérleli a magvak csiráit s igy a magyar mag elvetése után alig akad egy szem is, amely nem csirázna nagy energiával, bárhova kerüljön is a föld kerekén!

Büszkélkedhetünk azzal is,
hogy olyan almát, barackot, ribizlit, egrest és csemegeszőlőt egy európai állam se termel, mint a mi országunk. Itt is a napfényes napok nagy számában és alkalmas talajféleségeinkben kell az inditó okot keresnünk. E természettényezők hatására sok cukor, változatos aromaanyagok, vitaminok halmozódnak fel a magyar gyümölcsben.

És ha már a vitaminoknál tartunk,
ne feledjük ki semmiesetre se a szegedi és kalocsai rózsapaprikát, melyet legfeljebb szinében, de ízében, aromájában és vitamintartalmában távolról sem ér el más ország terménye.

Tavasszal a vonatok és hajók hosszu sora viszi
a nyugati és északi államokba főzelékféleségeinket is. A magyar saláta, zöldborsó, zöldbab, tök, spárga, paraj, karfiol, de főkép az uborka korábban érnek a tüzes alföldi homokon s ennek következtében a közép- és északeurópai piacokon pár hétig a „primőr”-áruk előnyeit élvezik.

S végre büszkék lehetünk a tokaji aszura,
melyet évszázadok óta legnemesebb borának ismer a világ, a badacsonyi, móri, somlói, neszmélyi hegyek „levé”-re, az egri „bikavér”-re, a szekszárdi sötétvörös „kadar”-ra, a visontai burgundira, a villányi vörös borra, melyek mindmegannyi „márkás” borok a külföldi piacokon.

Ha végigtekintünk a magyar föld specialitásainak során,
hálával kell adóznunk a magyarok Istenének, ki a Kárpátok medencéjében e különleges éghajlatot és földet őseinknek juttatta. De ezek a kincset érő természeti viszonyok teszik kötelességünkké, hogy velük okosan sáfárkodjunk. A tudomány és tapasztalat nyereségeit használjuk ki és dolgozzunk nagy munkaszeretettel a magyar rögön.