Berlin, december hó
Annak, aki ma Németországban jár, anélkül, hogy idevaló emberekkel beszélne, rögtön feltűnnek olyan külsőségek, amilyenekkel másutt nem találkozik. Mindenekelőtt a sokféle egyenruha ötlik szembe uton-utfélen olyan tarka összevisszaságban és annyi változatban, hogy az ember nemzetközi katonai kiállításon képzeli magát.
Különösen ünnepélyes alkalmakkor van látnivaló. Ilyenkor majdnem mindenki egyenruhát ölt: most egy fiúcsapat vonul fel a Hitler-ifjunap komor fekete ruhában, amott a lányok maníroznak ugyancsak formaruhába öltözve, majd felváltva jönnek a nemzeti szocialista párthadsereg különböző tagozatai, az ugynevezett S. A. és S. S. csapatok feketében, a csukaszürke és barna sokféle árnyalatában, hogy káprázik tőle a szem.
5 óra alatt 3 és fél millió márka az ínségeseknek!
Amíg az idegen meg nem szokja és részben meg nem győződik róla, nehezen érti meg, mi szükség van egy népgyűlés, egy utcai gyűjtés vagy akár egy koszoru elhelyezése alkalmából az egyenruhás tömegek légióira. Amelyek voltaképpen nem harci alakulatok, hanem csupa békés, otthontszerető polgáremberekből állanak, akiket azonban egy-egy órára, néha egy-egy napra kiragad a parancsszó családjuk köréből és szigoru fegyelem alatt masíroznak az utcán hangos énekszóval vagy trombitaharsogás és dobpergés mellett.
Ilyenkor kiürülnek a lakások és aki csak mozogni bír, az utcán együtt vonul, együtt lép, együtt lelkesedik a menetelő fiu-, leány- és férficsapatokkal. Ez a szervezettség, ez az erő és együttérzés magyarázza meg, hogyan lehetett itt a napokban 5 óra alatt 3 és fél millió márkát a téli ínségesek részére összegyűjteni; igaz, hogy még az utcai gyűjtésben is maguk a miniszterek jártak elől. Ez magyarázza meg az árdrágítás letörésére irányuló kormányintézkedések sikerét is. Mert amikor az árdiktátor látta, hogy szép szóval nem boldogul és a rendeleteket igyekeznek egyesek kijátszani, nem tett egyebet, mint a szervezett pártalakulatok közreműködését kérte. És ennek már a puszta hírére is egyszerre megszűntek az árdrágításra irányuló kísérletek.
Ne gondoljuk azonban, hogy mindez csak a városi lakosságra vonatkozik.
A földmívelő nép sem kivétel. Nem lehet elfelejteni azt a látványt, amit a november közepén Goslarban tartott nagy gazdagyűlésen 3000 egyenruhába öltözött kerületi parasztvezér nyujtott, akik egy héten keresztül minden nap reggel 9-től este hétig hallgatták vezetőik előadásait a fenyőlombokkal bélelt óriási sátorban. Ha egyik-másik idősebb gazdának a feje a kimerültségtől egy-egy percre lehanyatlott is, a nagy többség – csupa erős, fiatal gazdákból – feszült figyelemmel kísérte Darré birodalmi parasztfővezérnek és egyben földmívelésügyi miniszternek, meg a többi előadónak fejtegetését.
A „paraszt” és a „földmivelő”
Pedig, amit mondtak, nem lehetett uj előttük.
Hiszen két év alatt, mióta Hitlerék uralmon vannak, a röpiratok, könyvek százai, az előadások ezrei, a legegyszerűbb ember otthonába is eljutó ujságok, a rádió megszámlálhatatlan sokszor elismételték, hogyan érez és gondolkodik a nemzeti szocializmus a földmívelő osztályról és milyen tervei vannak helyzetének megjavítására. Tudja itt ma már minden paraszt, hogy Hitlerék programmjában első helyen ő áll, mert elsősorban benne testesül meg a faji gondolat, mely a nemzeti szocializmus főmozgatója. Büszke is arra, hogy ő paraszt, ami itt sokkal többet jelent és sokkal előkelőbb a gazdánál.
Nem minden földmüvelő nevezheti magát parasztnak.
Csak az, aki nemzedékeken keresztül átszármazott földön gazdálkodik, tehát nemcsak haszonnyerésből, hanem hivatásból űzi ezt a foglalkozást. Azt, aki a földet csak azért szerezte és azért tartja meg, mert jövedelmet hajt, akinek a föld csak tőkebefektetés és nem egyben hivatás is, amely mellett jóban-rosszban kitart, az nem lehet „paraszt” (Bauer), csak „gazda” (Landwirt) és nem élvezi azokat az előnyöket, melyek csak a parasztot illetik meg.
Igy például nem alapíthat családi gazdaságot (Erbhof).
Ez olyasféle intézmény, mint a hitbizomány, azzal a különbséggel, hogy területe nem lehet nagyobb 200 holdnál és rendesen csak akkora, amely egy földmivelő család megélhetésére elegendő. Ezért is hívják másként paraszthitbizománynak. Az ilyen birtokot csak egy családtag örökli, fel nem osztható, másnak el nem adható (ezért családi birtok), de meg sem terhelhető annyira, hogy az adósság veszélyes lehessen a gazdaságra és annak tulajdonosára. A korlátozások szokatlanok itt is és bizony nem fogadták mindenütt lelkesedéssel, de olyan kétségtelen előnyökkel is rendelkezik, hogy már általában megbarátkoznak vele.
Persze ez az intézmény csak akkor valósítható meg, ha gondoskodás történik a többi családtagokról is, akik a birtokok örökléséből ki vannak zárva. Erre szolgál részben a telepítés. A telepítésben is csak parasztok részesedhetnek. Hitlerék évente 15.000 uj telepes gazdaságot akarnak létrehozni. Ebben az esztendőben a felét már majdnem elérték és 7000 uj kisgazdasággal és összesen 260 ezer hold területtel erősítették a parasztosztályt. Persze a telepítés nemcsak a kisgazdák családtagjaival történik, hanem mind nagyobb mértékben mezőgazdasági munkásokkal is, akik ilyenformán szintén parasztok lesznek.
Németország parasztország lesz...
Más téren is az ujitások egész sorával találkozunk, melyek mind a mezőgazdaság érdekében történnek. A legfontosabbak egyike a különböző mezőgazdasági intézményeknek egy szervezetbe való összevonása. Egész sereg egyesületi központ működött itt azelőtt egymás mellett, gyakran egymás ellen, ezeken kívül megvoltak a mezőgazdasági kamarák is. Érdekképviseleti intézményekben tehát nem volt hiány de talán éppen ezért magának az érdekképviseletnek az ügye – a sok bába között – gyakran elsikkadt.
Emellett nagy terhet jelentettek a gazdaközönségre.
Mindezeket összevonták és az összes többi mezőgazdasági jellegű intézményekkel (amilyenek a szövetkezetek, a mezőgazdasági kereskedelem és ipar, a munka sok szervezetei) egyetemben egyetlen nagy intézmény keretében egységes vezetés alá helyezték. A cél: ezen intézmények működése között az összhangot megteremteti a kormányzati intézkedések sima lebonyolítása érdekében. Ma tehát nincs különbség a kormány és mondjuk a mezőgazdaság és annak szervezetei között. Mind a kettőnek a képviselője egy és ugyanazon személy: a már említett Darré, aki birodalmi parasztvezér és emellett birodalmi földmívelésügyi és közélelmezési miniszter is.
Óriási változást jelentenek ezek a multtal szemben.
Egészen uj utak, uj irányok, amelyek még nincsenek kipróbálva. Ma még lehetetlen ítéletet alkotni, hogy a gyakorlatban beválnak-e. Mindennek egy központból való irányítása roppant nehéz feladat, még ha a szervezésnek olyan nagy mesterei végzik is, mint a nemzeti szocialisták. A német mezőgazdaság és a parasztosztály azonban egy tekintetben nyugodt lehet: sokkal több történik az érdekében, mint amekkora sulyt és szerepet a birodalom közgazdasági életében elfoglal. Ugy látszik, Hitler komolyan veszi azt a régi kijelentését is, amely így hangzik: „A német birodalom vagy parasztország lesz, vagy semmi.”
Kerék Mihály
