Egy asszony, akinek multja van

László Aladár vígjátékának van állandó, egyenletes színvonala. Nem magasabb, de nem is alacsonyabb, mint a modern szórakoztató vígjátékoké, de kielégíti azt az igényt, amit az átlag-közönség támaszt az ilyen darabokkal szemben, azzal a rokonszenves szerénységgel, amellyel a szerző a maga feladatát kijelöli.

A kokott, aki pénzzé teszi multját, elhiteti, hogy emlékiratokat ír, amelyekben szerepelni fognak az összes férfiak, akik kegyeiben részesültek, épkézláb és elég eredeti s még jobb ötlet is fejleszthető belőle: a kompromittálódástól rettegő előkelő állású férfiak, akik valóságos kongresszusra gyülnek a nő házában, hogy az emlékirat megjelenését megakadályozzák. Ebben egészséges komikum van s a szerző jól kihasználja. A tucatnyi férfi mind máskép és mind a komikus oldalával a nézőtér felé fordulva vesz részt a nagy tanakodásban, amelynek végén a gangster megzsarolja az egész társaságot.

A veszedelmet, hogy az a két szereplő, akik a vonalat tartják, a kokott és a gangster tulajdonképpen közönséges csirkefogók, bizonyos tapintattal kerüli meg: nem akarja őket rokonszenvessé tenni, de egyenest ellenszenvessé sem válnak. A darabnak vannak hatás-szünetei, a szerző nem mindig a legjobb vígjátéki alkalmakat aknázza ki, de végeredményben épkézláb dolgot csinált s eléri célját: mulattatja az embereket. Ebben segít a Belvárosi Szinház előadása is; különösen Lázár Mária, aki széles jókedvvel, elmésséggel játssza meg a kokott felelőtlenségét és Páger Antal, aki valóságos férfi-pendantja. A másod- és harmadsorban álló szereplők közül Z. Molnárt, Baróthyt, Borayt, Bársony Istvánt kell kiemelni.

*