Szembekötősdi

Itt a színvonal nem is annyira a darab színvonala, mint inkább a műfajé: a francia társasági vígjátéké. Ez a műfaj Párisban évszázadokon át kialakított bizonyos formákat értékesített bizonyos tapasztalatokat, kifejlesztett bizonyos fogásokat, amelyek szinte önműködően dolgoznak annak számára, aki el tudja őket sajátítani. A francia színház kultúrája pedig gondoskodik arról, hogy ami színrekerül, annak meglegyen legalább a technikai színvonala.



Érdekes nézni, hogy milyen okossággal, milyen egyszerűséggel és mennyi raffináltsággal készítik ki a francia szerzők, Antoine és Lery azt az ősrégi, látszólag már használhatatlanná kopott témát, hogy az egymástól már-már elidegenedő fiatal házaspárt a köztük megjelenő anyós békíti össze. Anyagot találni, ötleteket felvetni tudnak a mieink is, de az anyag megmunkálásának, az ötletek kihasználásának eleganciájában messze elmaradnak a franciáktól, akiket persze a sok évszázados társadalmi kultúra támogat.

A Szembekötősdi előadását a Nemzeti Szinházban legfőképpen az a szerep indokolja, amely Bajor Gizinek jutott. A művésznő itt újra kiélheti játékos kedvét, bájának azt a derültségét, amely derültséget hoz a szinpadra és nézőtérre egyaránt.