Tenisz: Magyarország – Norvégia 3:2

Gabrovitz a Davis-Cup mezőny legjobb embere

A margitszigeti díszpályán vasárnap délután játszották le a norvég-magyar Davis Cup selejtező harmadik napi sorrendjét, a két egyest. Gabrovitz fölényesen győzött Smith ellen, Straub Elek azonban az erős szélben nem tudta kifejteni tudását és három szettben minden különösebb ellenállás nélkül kikapott a norvég Haanestól.

Bár a szombati abnormális hőséget kellemes időjárás követte vasárnapra, mégis jóval ezren alul voltak csak kíváncsiak a teniszsport jelentős országok közötti mérkőzésére. Pedig kár, mert a sportbeli teljesítmények nagyobb érdeklődést érdemeltek volna, nem is szólva a fényes eredményről, amelynek más országban örömmel tapsoltak volna több ezren.

A pénteki győzedelmes szinglik, majd a szombati veszte páros mérkőzés után Magyarország 2:1-re vezetett, amidőn vasárnap egynegyed négy után Gabrovitz és Smith a margitszigeti Center-court sötétvörös salakjára lépett.

A kisszámú, de annál előkelőbb közönség feszült érdeklődéssel várta a két kitűnő játékos csatáját, hiszen mindenki érezte, hogy ez a döntő meccs, minthogy a nap második mérkőzésén, a Haancs-Straub - találkozón a norvég éljátékos győzelme biztosra volt vehető, amint részletes beszámolónkból kitűnik, nem is alaptalanul.
A két mérkőzés részleteit a következőkben adjuk:

Gabrovitz – Smith 3:0 (6:3, 7:5, 6:4)

Az újpesti Gabrovitz nehezen melegszik bele. Többszöri gyúsz után mégis ő nyeri az első gémet. Smith azonban nem hagyja magát, egyenlít, sőt, Gabrovitz kettős hibái után 2:1 vezet. A magyar fiú egalizál, de ismét a norvég vezet 3:2-re Gabrovitz erre összeszedi magát, okos löbölcseivel variált védhetetlen hosszú labdáival egymásután négy gémet szerez és az első szettet 6:3 arányban megnyert.

A második szett 2:0-s magyar vezetése után 2:2 a játék állása, mire Gabrovitz erősít 4:2-re javít. Gyönyörű küzdelem, nagy harc következik most 4:5, 4:4, 5:4, majd 5:5 után ismét Gabrovitz vezet, hogy végül a nap első lav-gémjével 7:6 arányban a második szettet is a magyar színek javára könyvelhesse.

A harmadik szettet szokatlanul erélyes játék vezeti. A norvég, mint akinek nncs veszteni valója, nagy elánnal fekszik a játékba, Gabrovitz szellemes játéka ellen nincs orvosság. 1:0, 11:, 2:1, 3:1, 3:2, 4:2, 5:2, 5:3, 5:4 és 6:4 a szett és 3:0 a meccs.

Haanes – Straub 3:0 (2:6, 3:6, 2:6)

A közönség mintha megérezte volna, hogy mi következik, lassan szállingózni kezdett, hogy a játék vége felére apadjon a publikum száma.

A hosszú norvég hengerelt és győzött, ahogy akart: megnyerte az első két gémet, majd a fekete egyetemista egy gémje után hármat nyert. Még egy-egy gém és az első szett 6:2 a norvég javára.

A második szett álmosan folyik. Straub letargiába merül, és legtöbbször csak nézi ellenfele nagyszerű taktikával megjátszott küzdelmét. Az első gémet ugyan a magyar nyeri, sőt 2:1, majd 3:2-re vezet, de Haanes győz tetszés szerint 6:3-ra.

A harmadik menet elején végre föleszmél a magyar fiú. Erélyesen támad, hosszú és rövid labdák, nyesett adogatások, sikerült szmessek segélyével egyenlő ellenfele Haanesnek, hogy mégis 6:2 arányban veszít, az már se nem szoroz se nem oszt, de legalább nyíltszíni tapsokat hoz neki.

A hat játékosból álló mezőny kimagaslóan legjobb ember Gabrovitz volt, nyomban utána Haanes következett, Smith technikailag jobb Straubnál, aki csak nagyobb harci kedvének köszönhette a második norvég feletti győzelmét. A párosban vendégeink klasszissal multák felül a magyar kettőst.

Fényes győzelmével a magyar csapat a következő fordulóra kvalifikálta magát és ha csak kissé feljavulnak reprezentánsaink, úgy az idén a harmadik fordulóba is bekerülhetünk.