Teljes a rend és a nyugalom Ausztriában

Bécs, augusztus 5.
Ausztriában a mult hét közepe óta tényleg teljes a rend és nyugalom. A statárium, amely Salzburg kivételével még Ausztria egész területén érvényben van, a jövő hét elején megszűnik és a zárórát is, amelyet szombatra és vasárnapra a vendéglők számára éjjel tizenkét órára, a kávéházak számára egy órára szabtak meg, ki fogják terjeszteni. (Ezzel az engedéllyel azonban szombaton és vasárnap csak a vendéglősök és a kávésok éltek, a vendégek nem: az enyhe nyári szombaton és a hűvös vasárnapon is a kávéházak és a vendéglők is rendkívül gyéren voltak látogatva.)

Kétségtelen, hogy e látszólagos nyugalom és rend alatt a lappangó polgárháború még továbbra is folyik, az elmúlt napok élményei nem tüntették el a nemzeti szocialistákat, csak csöndesebbé tették őket. Robbanások, petárdák és más merényletek nem fordultak elő, de azért nem tehet tudni, hogy ez a nyugalom mikor ér véget.

A bécsi rendőrséget teljesen újjászervezték különösen a vezetőséget, elsősorban az államrendészeti és politikai osztályt, amelybe vasárnap a bécsi kerületi kapitányságokról rendelték be az érdemesebb, tehetségesebb és feltétlenül megbízható fiatal hivatalnokokat.
A főkérdés természetesen: a jövő, a közeljövő kérdése.

A közeljövő alakulása két szemponttól függ s ez a két szempont: Ausztria és Németország viszonyának kialakulása, valamint, hogy milyen események történnek Ausztria gazdasági helyzetében. Az új osztrák kormány kétségtelenül békés szándékú és egészen bizonyos, hogy békét akar nemcsak a munkásság felé, hanem a nemzeti szocialista front irányában is. Az a hír, hogy Papen bécsi német követ Bécsbe érkezéséhez és működésének megkezdéséhez az osztrák kormány már megadta a beleegyezését, nem igaz. De előrelátható, hogy a kormány megadja beleegyezését, még pedig minden feltétel nélkül, hogy ezzel is jelét adja békülékeny szándékának Németország felé.

Egy másik engedmény, amelyet az osztrák kormány, ha nem is közvetve, hanem végrehajtó szervei útján tesz Németország és a nemzeti szocialista mozgalom irányában, hogy – már amennyire az ilyesmit előre lehet tudni - sem a katonai bíróságok, sem a rögtönítélő bíróságok nem hoznak több halálos ítéletet, illetőleg ezeket a halálos ítéleteket kegyelem útján börtönre változtatják.

A legközelebbi nagy esemény a népszavazás lesz, amelynek kapcsán az osztrák kormány megkérdezi a népet, helyesli-e politikáját vagy nem? Ezt a népszavazást szeptember végére tervezik és bár a részletek még nem alakultak ki, általában valószínűnek tartják, hogy a népszavazáson csak harminc éven felüli osztrák polgár vehet részt, az osztrák kormány így akar ugyanis könnyíteni a maga helyzetén, miután köztudomású és ismételten bebizonyult, hogy a nemzeti szocialistapárt hívei csak egészen fiatal emberekből, de mindenesetre jóval harminc éven aluli osztrákokból kerülnek ki.