Veszedelmes hivatásos leányrabló került a rendőrség kezére

A Rózsák terén, randevún fogták el a detektívek Bonyhádi -Kliegel állszerkesztőt

A főkapitányságon kisírt szemű, feldúlt arcú lány jött panaszt tenni. Szlavicsek Jolán bejelentette,
hogy Erna húgát a vonatról elrabolta egy fiatalember.

Szlavicsek Ernát a MABI Parádra küldte nyaralni. Pénteken este a Szlavicsek-család a nyugati pályaudvaron várta Ernát, aki azonban nem érkezett meg. A családtagok izgatottan tudakolták a Parádról érkezett ismerősöktől, hol van Erna? Az utasok elmondták, hogy Rákoson fiatalember várta Ernát, aki leszállt és a fiatalemberrel eltűnt. Szlavicsek Jolán azt gyanította, hogy húgát Bonyhádi -Kliegel Róbert szöktette el.

Ez a fiatalember hónapokig udvarolt Szlavicsek Ernának, azzal biztatta, hogy elviszi feleségül és Temesvárra költöznek, ahol gyógyszertárat nyit. Bonyhádi- Kliegel azt állította, hogy apja Romániában vasútigazgató. Egy napon apjával és húgával együtt jelent meg Szlavicsekéknél és a családtagok belegyeztek, hogy Róbert elvegye a lányt feleségül. Szlavicsekéknél és a családtagok beleegyeztek, hogy Róbert elvegye a lányt feleségül. Szlavicsekék azonban annyi kínos értesülést szereztek Bonyhádi-Kliegel előéletéről, hogy a fiatalembert kiutasították lakásukból.

Egészen biztos,- hangoztatta Szlavicsek Jolán a rendőrségen -hogy Erna húgomat Bonyhádi -Kliegel szöktette meg...

A panasztevő leánynak igaza volt, mint az kiderült vasárnap reggel, amikor Szlavicsek Erna sírva és az átélt élményektől meggyötörve hazaérkezett szüleinek Hársfa 18. számú házban lévő lakására.
Róbert lejött Parádra – mondta Szlavicsek Erna – és ott nagyúri életet élt. Újságírónak adta ki magát, költekezett és bónókkal fizetett. Amikor a parádi cserkészeket vendégül látta és ismét bónnal akart fizetni, a csendőrök elfogták és Pétervásárra kísérték. Több hírt nem halottam róla egészen addig, amíg a vonatunk be nem futott a rákosi pályaudvarra. Ott állt Bonyhádi.-Kliegel és kérte, hogy szálljak le, fontos beszélnivalója van velem. Teljesítettem kívánságát. Először rá akart beszélni arra, hogy legyünk öngyilkosok. Amikor a közös öngyilkosság ötletéhez nem járultam hozzá, azt javasolta, hogy menjünk a dunai hajóállomáshoz, ott várja a nagybátyja, aki összeszed minket, azután elutazunk Bécsbe nászútra.

Ezután elmentünk a Manci-lak penzióba, ott elszedte pénzemet, szombaton pedig bejöttünk Budapestre, ahol a Central -szállodában szálltunk meg.
Itt az ékszereimet elszedte és elzálogosította. Délelőtt elváltunk azzal, hogy délben találkozunk a Rózsák terén...

Szlavicsek Jolán azonnal értesítette a rendőrséget a fordulatról és a detektívek lesben álltak a Rózsák terén...

Sikerült elfogniok Bonyhády- Kliegel Róbertet éppen akkor, amikor Szlavicsek Ernával találkozott. Eleinte nagy hangon védekezett, kijelentette, hogy hírlapíró és filmrendező, a detektívek azonban a handabandázó fiatalembert bevitték a főkapitányságra itt megkezdték részletes kihallgatását.

Kezdetben hamis lakáscímet mondott, de a bizonyítékok súlya alatt azonban megtört...Kiderült, hogy szélhámosságokból élt évek óta, álpapával és álhúggal dolgozott, tavaly, amikor a Dembinszky uccában lakott, állandóan álszakállt és álbajuszt viselt és különböző zsarolásokat követett el.

A rendőrségen eddig négy olyan nőről tudnak, akiket Bonyhádi Kliegel elszöktetett és akik máig sem tértek vissza Budapestre, hanem állítólag Romániábam és Csehszlovákiában tartózkodnak jelenleg.

Amikor a detektívek ráolvasták előéletét, megtört, térdre borult és úgy könyörgött, hogy kegyelmezzenek meg neki, jó útra tér, feleségül veszi Szlavicsek Ernát és tisztességes ember lesz.

Bonyhádi -Kliegelt a toloncházba szállították és most folyik a nyomozás annak a megállapítására, hogy az eddig napfényre került eseteken kívül milyen szélhámosságok terhelik lelkiismeretét.