Véres cigányháború az országúton egy halottal és tizenöt súlyos sebesülttel

Miskolc, szeptember 3.

Vasárnap délelőtt véres cigányháborúság dúlt Miskolc és Zsolca között az országúton. Két cigánykaraván találkozott össze és a legnagyobb egyetértésben levonultak a Sajó partjára mulatozni. Délután két óra tájban egyik cigánygyermek szólott Farkas Józsefnek, az egyik karaván vezetőjének, hogy vadházastársa, Lakatos Rózsa éppen most beszélte meg Rácz Ferenccel, a másik karaván egyik cigánytagjával, hogy estére megszöknek.

Amikor ezt Farkas meghallotta, néhány társával felkereste a félrevonulva szerelmeskedő párt és Ráczot felelősségre vonta. A következő percben előkerültek a kések, husángok és vad verekedés kezdődött, amelyben nemsokára a két karaván minden tagja részt vett.

Mire a zsolcai csendőrjárőr és a miskolci rendőrségnek húsztagú kerékpárjárőre a verekedés helyszínére érkezett, Rácz Ferenc késszúrásoktól borított testtel holtan feküdt, Lakatos Róza és Farkas Mária cigánylányok pedig súlyosan megsebesültek.

A mentők mindkettőt reménytelen állapotban szállították be a miskolci Erzsébet kórházba, és ugyancsak oda vitték a verekedés másik tizenhárom sebesültjét, akik közül négynek az állapota igen súlyos.