Futópárbaj Budapesttől Rómáig

A parizer evő és a spenót rajongója között

A sporttörténelem sokféle versenyt feljegyzett már, de olyanra, mint amilyen vasárnap délelőtt kezdődött aligha volt példa. egy vegetáriánus és egy húsevő, a Budapest Róma közötti útvonalon kíván eszméjének, a húsnak és a zöldségnek szolgálni. A húsevő Matura Ernő mészáros, néhány hónappal ezelőtt elhatározta, hogy Budapesttől Rómáig fut, hogy ott Mussolininek átadja a mészárosok ipartestületének díszalbumát.

A lapokban meg is jelentek a kommünikék Matura vasárnap elindul. a mészárosok és hentesek lázban égtek, az Andrássy-úton külön előkészítő irodát állítottak fel. Gondolták, legyen egy hely ahol a futáshoz szükséges összeget összegyűjtik. A pénz bizony nehezen gyűlt.

A derék mészárosok és hentesek inkább ennivalóval látták el futóbajnokunkat. Gyűltek a véres, májas hurkák, kolbászok, szalámirudak szép oldalasok csak éppen a pénz nem gyűlt… Matura és néhány híve kétségbeesetten látták, hogy az indulás nagy nehézségekbe ütközik.

Várták a Messiást: de helyette megjelent Lovas Antal, aki hétről hétre 50-60 kilométeres futásokkal vonja magára, vagy inkább Bicsérdy mesterre a figyelmet. Mert Lovas Antal bicsérdista, spenóton, karalábén, zelleren él és fáradhatatlanul rója az országutakat. A húst gyűlöli, talán még el is fordul, ha az országúton egy tehenet vagy ökröt lát.

Nos, Lovas Antal a vegetáriánusok nevében bejelentette, hogy együtt fut Rómába Matura Ernővel. Nyilatkozott is, hogy csak növényevő bírhat ki ilyen nagy távolságot. a húsevők és vegetáriánusok tábora most farkasszemet néz egymással, fogadásokat kötnek, melyik látja meg előbb az örök várost.

A parizer, vagy a spenót? Egyelőre azonban még mind a ketten messze vannak Rómától.

Vasárnap délelőtt a Szabadság-téri országzászlónál lelkes kis csapat gyülekezett. Az érdeklődök, akik a zenés őrségváltásra gyülekeztek össze, csodálkozva látták, hogy két rövidnadrágos futó készül indulásra.

Néhány micisapkás fiatalember sürög-forog Matura Ernő és Lovas Antal körül. Majd megérkezik Kollár úr és a hentesek nevében üdvözli a futókat, szerencsés utat kíván nekik, majd átadja a díszalbumot. Lelkére köti Maturának, hogy vigyázzon rá. Egy autó is odagördül. Ezzel kísérik a futókat. Nagy csomagok, hátizsákok.

Felpakolják az összes ajándékhúsokat. Lovas Antal nem hozott semmit. Csak fehér trikójában, rövid nadrágjában érkezett. Kísérője egy kis csomagot tesz az autóra. Két öltözet ruha. Az egyik fekete… Bizonyára Mussolini tiszteletére.

Az indulás közeledik, az izgalom tetőfokára hág. Már, már indulnak a versenyzők, amikor kiderül, hogy a pénz csak a határig elég. Mi lesz azután? Ezt senki sem tudja! Matura bízik, hogy majd az úton összeszednek egy kis pénzt.

– Fontos, hogy a határig eljussunk – mondja. – Addig elég lesz az elemózsia.
Összeszámolják a pénzállományt. Kevés. De nem csüggednek, siettetik az indulást… Majd csak lesz valahogy – mondja Matura. Utánam is küldenek talán pénzt. Hova, hogyan? Címem az országút…