E héten három napot tölt Budapesten az osztrák kancellár és a külügyminiszter

Schuscnigg osztrák kancellár – mint Bécsből jelentik – e hét közepén érkezik Budapestre. Kíséretében lesz a felesége, báró Berger-Waldenegg külügyminiszter és felesége, Hornbostel rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. Barti őrnagy, szárnysegéd, dr. Krisch miniszteri főbiztos, valamint a külügyminiszter kísérete.

A kancellár teljes három napot tölt Budapesten, amelyek hivatalosan most látogat meg elsőízben kormányrajutása óta. Legutóbbi szegedi és budapesti útja ugyanis – néhány nappal kinevezése után- magánjellegű volt.

A két kormányelnök és az osztrák külügyminiszter három napon át beható tanácskozást folytatnak Magyarország és Ausztria politikai, de főként gazdasági kérdéseiről, amelyeknek megoldását a római hármas egyezmény szellemében készítik elő.

Megvitatják az összes időszerű külpolitikai kérdéseket is. az osztrák kancellár és osztrák külügyminiszter budapesti látogatásának programját fő vonásaiban már megállapították.

Az osztrák államférfiakat Gömbös miniszterelnök és a kormány több tagja fogadja a pályaudvaron. A kormányzó reggelit, a miniszterelnök ebédet ad a tiszteletükre. Az Operában díszelőadás lesz. Schusnigg és Berger-Waldenegg megjelennek a parlament egyik ülésén. Nemcsak sajtófogadást tartanak, hanem Gömbössel együtt a rádióban is beszélnek a miniszterelnökségről.