Olaszország – Magyarország 4:2 (2:2)

Allemandi olasz hátvéd bordatöréssel játszotta végig a mérkőzést

Milano, december 9.
A Milanóba érkező magyar futballexpedíciót nagy szeretettel fogadták az olasz vezetők. A magyar csapat szállására kitűzték a piros-fehér-zöld lobogót és a közönség már a mérkőzés előtt is nagy érdeklődéssel várta az olasz-magyar futballösszecsapást.

Érdekes volt az, hogy Pozzo, az olasz futballkapitány a pályaudvaron egy listával fogadta kollegáját, Dietz Károly dr. szövetségi kapitányt. Erre a listára volt ráírva az olasz válogatott csapat összeállítása, amely a következő:
Ceresoli – Monzeglio, Allemandi – Piziolo, Ferraris IV., Bertolini – Gunita, Serantoni, Meazza, Ferrari, Orsi.

Dietz dr. mosolyogva fogadta Pozzo kedvességét és hozzáfordulva így szólt:
– Most már én sem titkolódzom. A magyar válogatott csapat így áll fel: Szabó – Vágó, Steruberg – Szalay, Szűcs, Lázár – Markos, Cseh II., Avar, Sárosi, Toldi.
Így is történt…

Szélcsendes idő volt, a nap a felhők mögé bujt s a borús időben lent a pályán is komoran, de méltóságteljesen megindult a labda az olasz kapu felé. A magyar csapat kezdett… Avar leadta a labdát Csehnek, aki Markoshoz továbbított. Bertolini közbelépett.

A labda Guaita-hoz került, őt azonban Lázár szerelte. Most pompás támadás indult meg: Avar és Cseh összjátéka után Cseh átküldte a labdát Titkoshoz, akit csak kornerre tudtak szerelni.

A sarokrúgásnál beadott labdát Sárosi akarta elfejelni, de a robusztus olasz védelem elnyomta a magyar csatárt. Még mindig támadtunk: Cseh lövése hajszálnyira süvített el az olasz kapu mellett. Aztán jöttek az olaszok. Ferraris IV. elcsípte a labdát Avar elől. Villámgyors akciók, a labda lábról-lábra pattan. Meazza, Seratino és Guaita cirkálnak a magyar kapu előtt.

Serantino már csak a magyar kapussal áll szemközt, a tribün tombol, minden pillanatban gólt várnak, amikor Szabó kirohan és ráveti magát Serantinora. A labda így a kapu fölött száll tova…

A 10. percben Szabó megismétli bravúrját. Szinte megdermed a nézőkben a vér, amikor ráveti magát a kitörő Meazza lábára, de a labdát most sem tudja megfogni, viszont Meazza lövése szerencsére a kapu mellé kerül. Egész gúla keletkezik a magyar kapu előtt: Szabóra ráesik Meazza, Serantino, Sternberg és Ferrari…

Most Stenberg ügyesen előretolja a labdát Szűcshöz, aki kiugrasztja Sárosit… A magyar csatár 6-8 méternyire kerül az olasz kapu elé. Az olasz közönség már magyar gólt könyvel el. Jól ismerik Sárosit, tudják, hogy a legjobb magyar játékos. Nincs szerencsénk!

Sárosi jó helyzetből nem tudja eltalálni a kaput, a labda lesen mellé megy. Nincs gól. Olasz válasz: Ferraris 25 méterről bombáz, de Szabó résen van. A 18. percben örömujjongásban tör ki a milánói magyar kolónia: Szalay graciőz mozdulattal elveszi a labdát Orsitól és már Avar rohan tovább.

Hirtelen leadja Markosnak, az betovábbítja Csehhez. Ceresoli, az olasz kapus Csehhez fut, várva a lövést, de a magyar csatár lövés helyett hirtelen odaadja a labdát Sárosihoz, őt nem fedezi senki, kettőt-hármat lép s aztán: a magyar csapat 1:0-ra vezet!

A gól még nagyobb erőkifejtésre ösztökéli az olaszokat és rég nem látott irammal rohamozzák meg a magyar kaput. A dél-amerikai Orsi túl ideges, nem bírja ki, hogy Vágó mindig elveszi tőle a labdát, s ezért kétszer szabálytalanul fellöki. A tízperces nyomasztó olasz támadások eredménye:

A 28. percben Ferraris kapja a labdát, mind a két magyar hátvéd a fél pályánál áll. Az olasz csatár hosszan előre jobbra vágja a labdát, és mint a torpedó, úgy suhan el Sternberg és Vágó mellett Guaita. Amikor 5 m-nyire oldalról megközelíti a magyar kaput, hirtelen a labdába rúg, de gyenge a lövése, szabó azonban mégsem tudja megfogni, mert kezéről bepattant a kapuba. tipikus potyagól volt (1:1).


Az olaszok kiegyenlítettek. A 36-ik percben Sárosi bombáját a kapus elfogja, aztán kirúgja a labdát és megint megismétlődik az előbbi eset. Ferraris szökteti Guaitát, akit a lassú magyar hátvédek nem tudtak utolérni. az olasz jobbszélső egész közel fut a kapuhoz és kényelmesen behelyezi az olaszok vezető gólját (2:1).

Nagy öröm volt a tribünökön, vezettek az olaszok. ennek azonban csak egy percig örülhettek. A 37-ik percben rajtaütésszerű magyar támadás zavarba hozza az olasz védelmet. Monzeglio már csak úgy tud segíteni a helyzeten, hogy Avar elől kézzel üti el a labdát, de ebben a pillanatban Avar mégis el tudja csípni a labdát és gólba helyezi. A bíró tehát 11-es büntetőrúgás helyett megítéli a magyar gólt, 2:2 arányban végződött az első félidő.

A második félidőben kifulladt a magyar védelem

A második félidő megint magyar támadásokkal kezdődik. Titkos beadását Markos akarja elfogni, de szerelik. Két sarokrúgást érünk el, amely eredménytelen marad. A harc mindig erősebb lesz. Mind a két csapat nagy erőfeszítéssel dolgozik a győztes gólért.

Amíg azonban az olasz csatárok a kapu előtt rendkívül veszélyesek, addig a magyar csatárok a szép mezőnybeli játék után az olasz kapu előtt bizonytalanná válnak. Már az 5-ik percben kitűnik, hogy Szűcs a magyar csapat centerfedezete, aki az első félidőben is gyengén játszott, teljesen elkészült erejével.

Sárosinak sokszor kell hátramenni, segíteni, most pedig állandóan úgy osztja be szerepét, hogy az egyik pillanatban, mint centerfedezet, a másikban pedig már mint balösszekötő működjék. Nagy munkát vállalt magára Sárosi és végigállja az iramot, csak a góllövésekben van balszerencséje.

Orsi, majd Meazza támadását Vágó, utána Meazza és Serantino akcióját Sternberg rombolja szét, Sárosi és Cseh akciója után Markost lesállás miatt megállítja a bíró. Meazza és Sternberg labda helyett összeütköznek. Pár percig nyomkodják is a koponyájukat.

Sárosi Titkost küldi rohamra, akinek centerezése kapu mellé kerül. Monzeglio szabálytalanul akasztja meg avart. A 16-os vonalról lőjük a szabadrúgást. Az egész olasz csapat beáll a kapuba és így Markos lövése emberbe pattan. A 16-ik percben Titkos öt méterről, senkitől sem zavartatva se tudja bevágni a labdát, hanem kapu fölé lő!

Két percre ezután eldől a mérkőzés sorsa. Kifulladt a két magyar hátvéd. Már az első félidőben sem lehetett rájuk fogni, hogy túl gyorsak, most azonban elbámészkodnak a félpályán és magyar támadásból gól születik. Mi támadunk, de avart szerelik, Meazza szökteti Ferrarist, aki kényelmesen gólt lő.

Innentől kezdve alábbhanyatlik a magyar csapat tempója, viszont az olaszok veszélyesebbek lesznek, jóllehet nagyobb súlyt helyeznek a védekezésre. A 20. percben Monzeglio megsérül és kiáll. Tíz olasz játszik tehát tizenegy magyar ellen.

Itália fiai azonban oly ügyesen játszanak, hogy meg tudják akadályozni a megújuló magyar támadások eredményességét, sőt a 36-ik percben a gólarányt növelni is tudják. Orsi, Ferraris és Meazza összjátéka után Ferraris irtózatos erővel lő kapura, Szabó kiejti a labdát, amelyet a résen álló Meazza a hálóba helyez. 4:2.

Most már hiábavalónak bizonyult minden komolyabb küzdelem, pedig Sárosi és Avar nagyon küzdenek elől, de nem megy. A góllövéshez szerencse is kell. Amikor a bíró sípja a mérkőzés végét jelzi, a közönség tombolva ünnepli a győztes csapatot, kijut azonban az ünneplésből a hősiesen, de balszerencsével küzdő magyar játékosoknak is.

A meccs után derül ki, hogy Allemandi olasz hátvéd, az avarral történt összeütközése után bordatörést szenvedett, de így is önfeláldozóan végigharcolta a mérkőzést. A meccs után a mentők szállították kórházba.