Bolyongás az új budapesti repülőtér körül

A növekvő magyar idegenforgalom mellett egyre sürgősebb a nem megfelelő és a fővárostól is távolfekvő mátyásföldi repülőtér áthelyezése. Mióta Budapest bekapcsolódott a nemzetközi légiközlekedésbe, erősen hiányzik olyan repülőtér, amely megfelelően van felszerelve műszakilag, de a közönség kiszolgálására is alkalmas. Az Indiába közlekedő hollandi járatnak első megállóhelye Budapest és mivel az utasok a vendéglővel fel nem szerelt repülőtéren nem juthatnak friss ételhez, kénytelenek termosz-palackokban Hollandiából magukkal hozni a teát vagy egyebet, vagy pedig beérni azzal, ami a büffében kapható.

A napokban Kovácsházy Vilmos tanácsnok vezetésével
12 tagú bizottság nézte meg a területeket, amelyek alkalmasak lennének az új repülőtér felállítására. Elsősorban Csepelen járt a bizottság. Ez azonban szintén kívülesik a vámvonalon és ellene szól az is, hogy sok gyárkémény van a környéken, ami akadályozza leszállást és startolást. A csepeli vámmentes kikötő várható terjeszkedését is hátráltatná a repülőállomás. Az óbudai szigetet is megtekintették. Ott viszont a telep megközelítése körülményes az amúgy is túlságosan forgalmas Zsigmond ucca miatt.

Szóbakerült az is, hogy Albertfalva határában,
az egykori Lichtig-féle telepre helyezzék a repülőteret. További megoldás lehetne a Keleti pályaudvar környéke, a régi lóversenytér. Még számos, alkalmasnak látszó területet szemlélt meg a bizottság, amely a legközelebbi napokban az új repülőtér költségeivel is foglalkozik. Az új repülőteret a főváros fogja megépíteni, de a költségekhez hozzájárul az állam.