Nemzetközi vívóverseny

A Magyar Athletikai Szövetségnek az a határozata, hogy ezentúl az évenként rendezett országos bajnoki vívóversenyét az egész világnak megnyitja, forduló pontot képez a magyar vívás történetében.

A mai verseny fogja eldönteni azt a kérdést, hogy jogos volt-e feltevés, hogy már egy színvonalon állunk a külfölddel, különösen Olaszországgal és hogy már legalább kardban, nem kell félnünk attól, hogy kiviszik hazánkból a bajnoki címet.

A magyar vívóversenyügy mindössze 8 éves multra tekinthet vissza. 1895-ben tartottak először nagy nyílt vívóversenyt. 1895 előtt a vívó-termek elzárkóztak egymástól és a nyilvánoságtól mindegyiknek volt egy-egy híres matadora, kiről legendás hírek keringtek, de akit alig látott vívni valaki. Minden mester saját külön rendszert tartott, melyet iparkodott a titokzatosság homályába burkolni. Arra, hogy a magyar ember a világ legjobb vívója, arra mindenki esküt mert volna tenni, habár az összehasonlításra semmi alap se kínálkozott.

Ez alatt az olasz vívás megkezdette külföldön hódító útját. Bécsben már Barbasettire esküdtek a vívók, sőt az egyébként oly konzervatív hadsereget is elfogadta az olasz vívás rendszerét. 1895-ben a M.A.C. vette kézbe az ügyet és megrendezte az első országos vívóversenyt a nagy közönség rendkívüli érdeklődése mellett. E versenyen az olasz iskola a megjelent katonák személyében erősen képviselve volt. Bothmer és Gregurich a mesterversenyek két győztese az új iránynak voltak büszkeségei. Nagyobb hatást a vívás ügye érdekében e verseny nem okozott, hiszen a diadal a mienk volt.

Az amatör kardverseny, ránk nézve a legfontosabbat Iványi Gyula nyerte meg, az olasz rendszerben. A mesterek versenyét és a tört ugyan elvesztettük, de hiszen Bothmer magyar volt és a többi győztes is a mi királyunk kabátját viselte, egészen idegeneknek nem tudtuk őket tekinteni. 1896-ban elérkezettnek látták az olaszok az időt arra, hogy Magyarországot is meghóditsák az olasz vívás ügyének. A nagy millenáris nemzetközi vívóversenye, alkalmas terepnek kínálkozott erre a célra. Kitűnően szervezkedtek.

---

Eljött a mesterversenyre Santelli, a legerélyesebb és legjobb tusvívó, Nadi az elegáns, könnyed penge vezető mestere, a nehéz testű Giroldini, aki komoly, méltóságteljes mozgás képviselője volt, bemutatni az olasz vívórendszert minden oldaláról. Az amatőrversenyre is a legjobbak jöttek; Cecerini a legfélelmetesebb tussör Piacenti „Ausztria bajnoka” a Ceni Cino, Minas Alberto és a többiek az elsők csatasorából. Még a versenybíróságba eljönni se sokalták a fáradságot Olaszország leghíresebb, legelőkelőbb vívói, oly nagyfontosságot tulajdonítottak e versenynek. Csodálatos volt e verseny hatása. Hiszen nagy vereséget nem szenvedtünk.

Ránk nézve egy volt csak nagyon fontos az amatőr kard verseny, abban pedig dicsőséggel álltunk helyt. Azon az emlékezetes éjszakán, amelyen jury az olasz tagok erőszakoskodása folytán szavazattöbbséggel Cecerini javára számította az utolsó döntő tust, Iványinál, sem pedig az olasz amatőrvívás felette áll a magyarnak. Hiszen az első 8 között részben a híres olaszok előtt ott volt Porteleky és Gáspár Kornél is. Mégis ezt a versenyt a magyar iskola teljes veresének szokás tekinteni.

Nem az emberek győztek, hanem a rendszer. A láb munkájának teljes kihasználása, plasztikus testtartás és mozgás az akciók rengeteg változatossága a szúrások gyakori alkalmazása, mind új, csodálatos dolgok voltak, melyek teljesen megnyerték vívóinkat. A verseny után persze magyaros felhevüléssel siettek eldobni régi rendszerüket és beállani az olasz iskola vakbuzgó hívei közé, otthagyták régi becsülettel szolgáló rendszerüket mielőtt az új felépült és készen lett volna. Fel lehetett volna építeni a magyar vívásban szerzett biztos alapokra százszor jobban mindent, ami az olasz iskolában helyes jó és célszerű, de nem ezt tették, hanem újra kezdték az egészet elülről. Ezért történt, hogy három évig mozogni se tudtunk és csak 1899-ben gondolhattunk újból versenyrendezésre.

A M.A.C. rendezte 1899-iki verseny lefolyása ismét érdekes volt. Gáspár Arthur nyerte meg. Olyan vívó, aki az olasz iskolát előbb és jobban ismerte, mint bárki más. Hiszen 1895-ben a prágai versenyen ő már találkozott az olasz világbajnokokkal. Gáspár nem volt az olasz iskola fanatikus híve, nem vetette el mind azt, amit jót azelőtt tudott, hanem együtt alkalmazta mindkettőt és éppen ezzel diadalmaskodott versenytársai felett.

E verseny után a M.A.Sz. vette kezébe a magyar vívás ügyét és megkezdette 1900-ban az országos bajnokságok rendezését. Ezzel a versenyek ügye a helyes biztos mederbe került. Az az erkölcsi és anyagi erő, amelylyel a Szövetség rendelkezik, biztosította a versenyek sikerét. Az 1900-as versenyen megint a M.A.C. dominált. Porteleky nyerte a kardot, Mészáros a tört. Általában a M.A.C.-nak diadalteljes múltjában legfényesebb lapot a vívói dicsősége foglalja le. Igazi nemes sportszellemét semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a vereségek csak megedzik, keményebb munkára ösztönzik. Az 1899. évi versenyt teljesen elvesztette, az 1900. évin már minden helyet lefoglalt.

Az 1901. évi verseny, melyet karddal e sorok írója, tőrrel Akay Alajos W.V.C. nyert meg, a mult évi, melyen karddal Békessy Béla, tőrrel Mészáros Ervin lett a bajnok, sokkal élénkebben vannak,mindnyájunk emlékezetében, mintsem azokról írni kellene.

Ezentúl minden évben az egész világgal veszszük fel a küzdelmet.