A királyság hívei döntő győzelmet arattak a görög választáson

Athén, június 10.
Vasárnap képviselőválasztások voltak. Görögországban, amelyek a kormánypárt jelentékeny megerősödését eredményezték. A Venizelosz-párt a választástól való távolmaradásra szólította fel híveit, ennek ellenére a választóknak csupán 15 %-a nem szavazott le.

Athénben, Pirenusban, Macedóniában, Tráciában a kormány hatalmas többséget kapott, úgyhogy 300 mandátum közül 287 Caldariszé. Metaxas pártjára 8178 szavazat esett.

Pangalosz tábornok a dramai kerületben megbukott, ellenben a kommunisták több kerületben megerősödtek.


Párizs, június 10.

(Az Havas ügynökség jelentése.) A Paris Soir közli athéni tudósítójának Caldarisz miniszterelnök nyilatkozatát, amely szerint a választásokon a királypárti szavazatok számaránya meghaladja a nyolcvanöt százalékot és így jóval felülmulja a várakozásokat.

Az új nemzetgyülés – jelentette ki Caldarisz – június 20-án ül össze. Az államforma kérdésének tárgyalására július közepe táján kerül sor. A népszavazást ebben a kérdésben októberben tartják meg.

Más vezető királypárti politikusok olyértelmű kijelentéseket tettek, hogy az államforma kérdését azonnal rendezni kell.

Ezért nem lehetetlen, hogy a királykérdés tárgyalására az új nemzetgyűlés tagjainak eskütétele után mingyárt sor kerül.