A magyar exportpolitika sikere

Irta Béldi Béla dr., országgyűlési képviselő

A Gömbös-kormány müködésének egyik legszebb eredményét
a nagysikerü exportpolitika szolgáltatja. Ezen a téren ugyanis olyan sikereket mutathat fel a kormány, amilyenekkel messze visszamenőleg nem dicsekedhettek a magyar kormányok.

Az ember, amikor jóleső érzéssel állapitja meg,
hogy ez a céltudatos és tervszerü exportpolitika milyen nagyarányu nemzeti jövedelemgyarapodást idézett elő – legutóbb például a buza magasabb árának biztositásával, de egyéb módokon is – ugyanakkor borzadva gondol arra, hogy ha a kormány – hosszu idő óta elsőként – nem lett volna képes biztositani ezeket az eredményeket, milyen katasztrofális helyzetbe sodródott volna gazdasági életünk!?

Hogy csak a legfontosabb eredményeket emlitsem,
itt van a buza belső árának minimalizálása olyan nivón, amilyent a külföld termelő államai megközelitőleg sem tudtak elérni. Vegyük Romániát. A buza mázsája októberre – a monopol-jellegü intézkedések ellenére is – csupán 9-9 és fél pengő. Jugoszláviában 8-9 pengő között, Rotterdamban 8 és fél pengőért, Csikágóban 10.75, Winnipegben 10.25, Liverpoolban 9.39 pengőért adják az októberi buzát. Magyarországon viszont 15 pengő fölött.

Én nem hiszem, hogy akadhat valaki,
aki ennek a néhány adatnak szembeállitásából ne volna kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy a ma már a minimális áraknál is magasabban jegyzett buzaár mégis csak a kormány exportpolitikájának egyik nagy diadala.

Sokan, igen jól emlékszünk arra, hogy a római egyezmény
megkötését mennyire lekicsinyelték és mennyire platónikus értékünek tüntették fel egyesek, a sajtóban és politikában egyaránt. Azóta bebizonyosodott, hogy a római egyezmény tényleg fundamentumává vált a magyar gazdasági életnek, amennyiben legfontosabb termékünknek, a buzának árát olyan nivón képes meghatározni, amelyen azt a nagy áldozatokkal járó boletta-rendszer mellett sem tudtuk fenntartani. A buza megfelelő ára azután a többi termény árát is magával huzza, sőt kihatással van az állatárakra és minden a mezőgazdasággal összefüggésben lévő termelvény árára is.

Sokféle érveléssel találkozik az ember,
amikor a kormányzat gazdasági politikájának támadását hallgatja, vagy olvassa, de ezek a folytonosan kritizáló elemek következetesen elfelejtik a római egyezmény és a belső buzaár nagy nemzetgazdasági jelentőségét emlegetni. Pedig ha a szomszédos Jugoszlávia és Románia belső piaci középárát, körülbelül 9 pengőt, véve alapul, számitjuk ki idei mintegy 20 millió métermázsás buzatermésünk értékét, 180 millió pengőt kapunk, ami kereken 100 millióval kevesebb a magyar termés ténylegesen biztositott értékénél. Megforditva tehát: a Gömbös-kormány kerek 100 millióval biztositott több jövedelmet a magyar nemzet számára, mintha hazánkban is a román vagy jugoszláv buzaárak volnának érvényesek. Ezek egyszerü számok, amelyek azonban sokkal többet mondanak, mint a leggyönyörübb demagóg frázisok.

A kormány exportpolitikájának eredményességét
azonban nemcsak a mezőgazdasági termelés terén, hanem ipari téren is tapasztalhatjuk. Azok felé az államok felé ugyanis, amelyek maguk is buzatermelők, vagy ezirányu szükségleteiket máshonnan szerzik be, az ipari exportot fokozza a kormány. Emellett azonban még olyan országokba is jut iparcikkeinkből, amelyek az illető iparcikkeknek hosszu évtizedek óta gyártói. Bizonyitja azt, hogy a magyar ipar versenyképes és hogy helyes az a törekvés, hogy ipari termékeink külföldi kivitelével azok belső árának csökkentését igyekezünk biztositani.

Ha külkereskedelnünk fejlődését nézzük,
majdnem minden országgal szemben jelentős javulást látunk. Ez elsősorban olyan viszonylatokban örvendetes, amelyekben régebben semmilyen erőfeszitéssel sem tudtunk eredményeket elérni. Legujabban Ausztriával is sikerült a régi szerződéses 1-1,5 cserearányt ujból lerögzizeni és – ami ennél is fontosabb – az arány betartását, a megfelelő kontingensek kölcsönös engedélyezésével, biztositani.

Ezek mind olyan eredmények,
amelyek az ország egész életére rányomják bélyegüket és csak akkor tudnánk igazán értékelni őket, ha – hiányoznának.

Van azonban a kormány exportpolitikájának egy másik eredménye
is, amely a nemzeti jövedelem gyarapitásán tul a jövőre nézve nyújt rendkivül értékes tanulságot. A kormány kontingens-szerződési politikája ugyanis azt az elvet realizálja, amelyről csak a szabadverseny kedvéért tért le, alig 150 éve, a világ gazdálkodása. Eszerint ugyanis a termelés nem öncél, hanem a fogyasztás, a szükséglet kielégitése a célja. Vagyis: azt és annyit termeljünk, amire és amennyire a fogyasztásnak kielégithetése végett szükség van.

Az emberi gondolkodásnak ezt a természetes alapgondolatát
azonban a szabadverseny hatályon kivül helyezte és a profitért való termelés elvét tette törvénnyé. Ami azt jelenti, hogy a termelési és értékesitési szabadverseny következtében időnként és pedig periódikusan tultermelés (illetőleg fogyasztáshiány) áll be, ami a gazdasági konjunktura sülyedését és ezzel kapcsolatban mérhetetlen gazdasági bajokat eredményez.