A bronzkori csörgőtől a hímestojásig 1.
Nemrégiben igen sajátságos forma kis tárgy került kezembe. Stein Gusztáv találta Bián egy őskori tűzhely törmelékei között. Tojásnyi nagyságú cserépcsörgő, egyik végén letörve, különös bevésett figurákkal. (XII. tábla, a, b, c. d.) Súlya 41 g, hosszúsága 6.5 cm.
A vízre téve megmerül kissé, de nem merül a fölszín alá. Föltehető tehát, hogy eredeti állapotában a víz színén is úszhatott. Mozgatásra halk zörgést hallunk. A hangból ítélve két kis kavics lehet benne; így nem nehéz eltalálni, hogy valamikor játékszer, gyermek-csörgő lehetett.
Ugyanez volt a véleménye dr. Tompa Ferencnek, a Nemzeti Múzeum archaeológusának, midőn a tárgyat bronzkorúnak állapította meg. Pontosság kedvéért megemlítjük, hogy tárgyunk síma, fényesfekete fölszíne a reákent és beégetett finomabb agyagrétegtől származik, a rajzok bekarcolásait pedig mészbetét tölti ki. Ez a mészbetétes díszítés különösen a bronzkor későbbi, a történeti idő határáig terjedő időszakában volt divatos.
A csörgő első tekintetre majdnem tojásalakú, de csakhamar rájövünk, hogy a párkány kialakításával madárka-alak jön létre és így nem kétséges, hogy a letörött rész helyén madárfej lehetett. A bronzkori ember még nem ismerte a korongon való formálást. Tárgyai szabad és szabálytalan alakok.
De éppen ez adta meg nekik azt a bájos szabadosságot, amely az egyszerűséget, a naivitást művészi elképzeléssel tudta egyesíteni. Ezen a kis csörgőn minden részlet tudatos. Minden vonala rejtett célokat szolgál. Mindennek van oka és magyarázata és így a legkisebb részlete is megérdemli figyelmünket, ha egyáltalán érdeklődünk a bronkori ősembernek, a cserépzörgő egykori mesterének eszejárása iránt.
A csörgő talpa kis kerek belapulás, éppen csak akkora, hogy a gyermek a játékot a földre állíthatta. A vízszintes párkány azt a helyet mutatja, ahol a csörgő két káváját egymásra tapasztották, mikor a kavicsokat beléhelyezték. Az összefogásból keletkezett párkányt azonban más irányban is célszerűvé tette a készítője. Úsztatás esetén ez akart lenni a madárka vízvonala, fenntartó párkánya. Ebből formálta ki a farkrészeket és erre tapasztotta elül a fejet. Végül baloldalt átlyukasztotta, hogy a gyermek nyakába lehessen akasztani.
A tárgy érdekesebb részletei a díszítmények. Ezeket azonban csak megfelelő néprajzi tárgyakkal, a primitív népéletnek ma is megfigyelhető szokásaival való egybevetés útján tudjuk megfejteni.
(folyt. köv.)
