Kerékpáros világbajnokság

Ellegaard Thorwald augusztus 23-án Koppenhágában harmadszor nyerte meg a világ gyorskerékpáros bajnokságát.

A dán udvar, nagyszámú előkelőség és mintegy 8000 néző előtt folyt le a kerékpár-sport ez egyik legnagyobb eseménye. Halálos csönd fogadta a versenyzőket, midőn az előfutamok 3 győztese, a dán Ellehgaard, a német Arend és az idei Grand Prix győztese, a holland Meyers, kiáltottak a döntő küzdelemre.

A favorit Ellegaard volt és nem is csatlakoztak hívei, mert ez a félelmes dán irtóztató küzdelem után maga után hagyta világhírű ellenfeleit. Az utolsó körig kerék-kerék mellett haladnak. Ellegaard fagyos arckifejezéssel figyeli ellenfelei sápadt arcát. Az utolsóelőtti körben Meyers gyilkos sportba fog.

Ellegaard fecskekönnyűséggel követi. A célegyenesben még együtt repülnek, az utolsó pillanatban Arend hirtelen közéjük csúszik. Végső erőfeszítéssel Ellegaard fél kerékhoszszal első, Arend második, Mayers egy kerékhoszszal harmadik. Tomboló üdvrivalgás és a nemzeti hymnusz hangjai mellett  teszi meg a világbajnok a búcsú díszkört. Jéghideg arca a verseny előtt, alatt és után egyaránt nem árul el belső feloldódást.

A világbajnokság eddigi győztesei : 1895. Protle (belga), 1896 Bucrillon (francia), 1897 Arend (német), 1898 Ranker (amerikai), 1899 Majer Taylor (amerikai), 1900 Jaquello (francia), 1901 Ellegaard (dán), 1902 Ellegaard (dán).

Ellegaardnak most az amatőr világbajnokkal kellene szokás szerint erejét összemérni. Az amatőr világbajnokságot a német Engelmann nyerte el, de a győzelem ellen emelt óvásnak helyt adva, a jury uj versenyt rendelt el, Beed (angol), Engelmann (német) és Beugon (angol) között. A német szövetség azonban ezt nem akarja elfogadni és Engelmannt tekinti világbajnoknak. Ezek szerint a két bajnok közt a matchre kevés a kilátás.

A rövidtáv bajnoksággal egyszerre tartották meg az amatőrök 100 km. bajnokságát. Győztes lett Andemors (Svájc) 1 óra 34 p. 06 mp., második Carlevaro (olasz) félkörrel, harmadik Herzog (német). Helyezetlen Olley (angol) , Wagner (német), Vollée (belga).

A koppenhágai világbajnokságok elsején, a hivatásos versenyzők 100 km. bajnoksága, augusztus 16-án dőlt el. Győztes lett a hollandus Piet Dickentmann 1 óra 26 p. 28 4/5 mp. alatt. Nyolc körrel második Robl, tizenegy körrel harmadik Goernemann. A favorit Contenet feladta a versenyt. Eddigi bajnokok : 1895 Köln: Michael (Anglia), 1896 Kopenhága: Chose (Anglia), 1899 Montreal: Gibson (Anglia), 1900 Páris: Huret (Franciaország), 1901 Berlin: Robl (Németország), 1902 Berlin: Robl (Németország).