Petőfi nem Kiskunfélegyházán, nem Szabadszálláson, hanem Kiskőrösön született

Eldőlt a nagy per:
Petőfi nem Kiskunfélegyházán, nem Szabadszálláson, hanem Kiskőrösön született
Új Petőfi-dokumentumokat fedeztek fel Kiskőrösön


Petőfi Sándort három város tekinti a maga szülöttének: Kiskőrös, Szabadszállás és Kiskunfélegyháza. Évtizedek óta áll a harc e három város között, amelyek nem adták fel a jogaikat és maguknak követelik a halhatatlan költőt. Kiskunfélegyháza iskoláiban ma is azt tanítják, hogy Petőfi Sándor ott született és hivatkoznak a nagy költő 1848-ban Félegyházán írt örökszép versének első négy sorára:

„Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon.
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele....”

Amikor a kiskőrösiek megtalálták és közzétették Petőfi anyakönyvi kivonatát, Kiskunfélegyháza Petőfi-rajongói nem fogadták el perdöntő bizonyítéknak, hanem így feleltek a büszke kiskőrösieknek:
Petrovics István félegyházi lakos volt és Petőfi Sándor a mai városunkban látta meg a napvilágot, csak azért anyakönyvezték Kiskőrösön, mert nálunk nincs evangéliumi lelkész. Ezért kellett tehát Kiskőrösre vinni a gyermeket.

A szabadszállásiak pedig így védik igazukat:
Igaz, hogy a Petrovics-család Félegyházán lakott, de az is igaz hogy nem ott, nem is Kiskőrösön született a költő király, hanem Szabadszállás határában. Szekéren utaztak ugyanis, amikor Petrovicsnét meglepték a fájdalmak és ott, a szekéren- de már Szabadszállás határában- szülte meg a legnagyobb költőt!

Kiskőrös most döntő rohamra indul Petőfiért!

Kiss Béla tanító száztíz éves, porladó községi iratok közül okiratokat kerített elő, melyek kétséget kizárólag bizonyítják, hogy Petőfi Sándor Kiskőrösön született és kétéves koráig ott is nevelkedett.
Kiss Béla újságunknak a következőkben számolt be kutatásairól:
- Három év óta tanulmányozom a város régi könyveit, melyekből megállapítottam, hogy a költő édesatyja, aki a községi mészárszéket bérelte, mint szakértő, hivatalosan felbecsült árverésre kerülő jószágokat.

Ez 1822-ben, tehát egy évvel Petőfi születése előtt történt. Találtam egy másik okiratot is, melyet Kiskörös tanácsa 1823 január 5-én állított ki Mihalik György mészároslegénynek, aki Petrovics Istvánnál mint segéd dolgozott. A bizonyítvány kiállítása pontosan azokban a napokban történt, amikor a kis Sándor megszületett.

De a százszázalékos, döntő bizonyíték is végre valahára napfényre került!- folytatta kedvesen Kiss Béla.- Erről az okiratról, melyet most találtam meg, a hivatalos körök még nem tudnak és bizonyos, hogy örökre lezárjuk Petőfi születési helyének évtizedes vitáját.

Mikor Kiskörös1824. évi kiadási könyvét tanulmányoztam, az ötödik tételnél a meglepetéstől hangosan felkiáltottam! Ugyanis okiratilag beigazolást nyert, hogy Petrovics István 1822-23-24-ben- minthogy a bérletet mindig három évre adták ki- Kiskőrös városának mészárszék-árendása volt! A kiadási könyv ötödik tétele szó szerint a következőket tartalmazza: „Petrovics székárendásnak 260 font húsért fontjáért 6 krajcárral és 240 font tartozásért kifizettetett 34 forint 40 krajcár”.

Bizonyos tehát, hogy a Petrovics – család itt élt, itt is lakott Petőfi születésének idejében, azaz 1823 január 1-én.
De azt is okirat igazolja most már, hogy a születést megelőző és az azt követő évben is kiskőrösi lakosok voltak Petőfi szülei! Az igazság kiderült, vitának nincs helye többé...

Felkerestük Varga Sándor kiskőrösi főjegyzőt, aki a legújabb Petőfi-okmányokról ezeket mondotta:
- Száztíz éves iratok között találta meg Kiss Béla a legújabb Petőfi-dokumentumokat, melyek
perdöntően igazolják, hogy Petőfi mégis Kiskőrösön született! Még a Petőfi-Társaságnak sem küldöttük el az okmányokat,-folytatta a főjegyző.- A Petőfi-társaság különben sem törődik Kiskőrössel, még sohasem fordult elő, hogy március 15-ére szónokot küldtek volna a városba...

Zoltán János, a kiskőrösi Irodalmi Kör elnöke, aki évtizedek óta foglalkozik a költő életével, elmondotta újságunknak, hogy Petőfi diák korában is sokszor járt Kiskőrösön.

- Amikor az ötödik gimnáziumból kicsapták Petőfit.- mondotta, - ideszökött kiskőrösi keresztszüleihez, Martini evangélikus lelkész fiához és lányához. Az is megállapítást nyert, hogy Petőfi szülei nem voltak ágról szakadt emberek, hanem tekintélyes iparoscsaládból származott a költő.

Petőfi tehát most már Kiskőrösé, de a legendák azért keringenek a halhatatlan költő jeltelen és ismeretlen sírja körül....