A disztribuciós válság magyar vonatkozásairól

Dr. Klein István, a Georgia vezérigazgatója, legutóbb a Magyar Cobden Szövetség szemináriumában előadást tartott „Gazdaságpolitikai irányelvek” címmel. Dr. Klein István a magyar gazdasági életnek nemcsak jeles gyakorlati ismerője, hanem mint nemzetgazdász is egyike a legképzettebb és a legkitünőbb teoretikusoknak. Előadása az egyes országok gazdaságpolitikájáról nemcsak, mint kritika, hanem, mint utmutatás is a legszélesebb körökben feltünést keltett.

Felkerestük dr. Klein Istvánt,
aki nagy jelentőségű előadása után a magyar gazdasági feladatokról a következőket mondotta:
– Előadásomban egyes országok gazdaságpolitikájáról mondottam véleményt. Gazdasági krízisről beszélnek az emberek, törvényszerű ismétlődésekről, – pedig hiszen erről szó sincs. Ha a világtörténelem gazdasági kríziseinek az okait vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a régebbi krízisek és a mai világválság között alapvető különbségek vannak. Már az alap ok is egész más. Régebbi krízisek csaknem kivétel nélkül termelési zavarok miatt következtek be, a mai világkrízisnek viszont disztribuciós okai vannak.

A termelési lehetőségek korlátlanok,
viszont a termelés elosztása ütközik szinte legyőzhetetlen akadályokba. Ezek a disztribuciós okok robbantják ki egyes államok gazdaságpolitikájának alappilléreit. Ezért inognak meg a legmegalapozottabb termelési ágak, ezért omlanak össze kitünően megszervezett vállalatok és ezt érzik a kényszerességet, vagy csődöt kérő kiskereskedők, anélkül, hogy magát az okot kutatnák vagy tudnák.

Kristályosan tiszta és logikus dr. Klein István vonalvezetése.

A nagy gazdasági összefüggéseknek olyan szabályos és tiszta képét adja, hogy nemcsak a nemzetgazdász, de a laikus is világosan látja a nagy és apró gazdasági összefüggések jelentőségeit.

– Speciálisan magyar vonatkozásban
– folytatja tovább dr. Klein István – pénzügyi politikánk intézményes változásra nem érett meg. Belföldön és különösen a külföld felé kiépített moratórium rendszere nem egyeztethető össze a hivatalos devalvációval, de azt feleslegessé is teszi.

A kliringegyezményekről kérdezzük dr. Klein Istvánt:

– A kliringegyezmények a nagy előnyök mellett igen nagy veszélyeket is rejtenek magukban. Nehézkesen működnek és sok exportlehetőséget technikailag lehetetlenné tesznek. Lehetőség szerint azok az országok, amelyekben devizagazdálkodás nincsen, a kliringegyezményekbe ne vonassanak be és a magyar mezőgazdasági és ipari export ezen országok felé a lehető legmesszebbmenő támogatásban részesüljön. Szerintem magyar szempontból az fontos, hogy nyersanyagellátásunk éppen ugy, mint a multban, – tekintettel a Magyar Nemzeti Bank kitünő irányitására – a jövőben is biztosítva legyen.

– A devizagazdálkodás,
 – mondja Klein István – amelyet még hosszu ideig fenn kell tartani, szükségszerüen legtöbb termelési ág bizonyos ellenőrzését jelenti. Szerintem vigyázni kell arra, hogy ez az ellenőrzés a legkisebb mértéket tul ne haladja, mert a mai sulyos gazdasági viszonyok ugyis sulyos terheket rónak vállalatainkra. Vigyázni kell, hogy az iniciativák és az individuumok érvényesülését meg ne akadályozzák.

– Fokozott sulyt kell helyezni a produktiv munkanélküli segély rendszerére,
vagyis a közmunkákra. Angliai példára hivatkozom, amelyet már előadásaimban is említettem. Anglia hallatlan eredményeket ért el és ez nálunk is könnyen keresztülvihető. Persze, a közmunkákra fordított pénznél az a fontos, hogy a gazdasági gépezet minél hosszabb csatornáján fusson keresztül és mennél tovább cirkuláljon.

– Tehát ismétlem, a legfontosabbnak tartom
az ortodox pénzügyi politikánk fenntartását, a mezőgazdasági tömegcikkek elhelyezését a kliringországokban, az export fejlesztését a szabad devizaországok felé és a jól átgondolt közmunkák rendszerét. Igy az országra kényszerített autarkiában a rossz határokkal aránylag magas életszínvonalat érünk el és az a feladatunk, hogy olyan gazdasági és politikai nyugalmat szerezzünk és tartsunk fenn mindaddig, amig a világgazdaság szerkezetének alapvető hibáin a rajtunk kívül álló nagyobb erők segítenek.

A disztribuciós világválság okairól
már többen mondottak véleményeket, kitünő közgazdászok. Megállapították annak okát és jelentőségét, de talán az első volt dr. Klein István, aki a kipróbált rendszerek tanulságain keresztül ilyen egyénien okos, s közgazdaságilag kitünő következtetéseket vont le belőle. A magyar Cobden Szövetség szemináriumában tartott előadás után dr. Klein István – értesüléseink szerint – a legközelebbi időben Bécsben tart előadást a disztribuciós világválság okairól.