Bornemisza miniszter nyilatkozik az iparengedélyek megvonásáról

Munkatársunk vasárnap együtt utazott Bornemisza Géza iparügyi miniszterrel a lengyeltóti választókerületbe és útközben megkérdezte tőle: indokoltnak tartja-e az iparügyi novellával kapcsolatban az iparosság körében egyre terjedő nyugtalanságot.

– Lehetséges, hogy az iparengedélyek és igazolványok megvonásában politikai szempontok is közrejátszanak? – kérdeztük.

– Az iparengedélyek megvonásának lehetőségéről már a régi ipartörvény rendelkezett, – válaszolta a miniszter. – Ha valakit államellenes, szeméremelleni vagy nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény miatt elítélnek, annak iparengedélye a törvény értelmében visszavonható. Most arról van szó, hogy az ipartörvénynek ezt a rendelkezését kiterjesszük az iparigazolványokra is. Nem lesz semmiféle általános revízió az iparengedélyek és igazolványok terén, gondoskodás történik viszont arról, hogy a jövőben ne gyakorolhasson ipart az, aki megbízhatóságánál fogva erre méltatlannak bizonyul.

Politikai szempont itt nem játszik és nem játszhatik szerepet, mert hiszen az említett bűncselekmények felett bíróság ítélkezik és az iparengedély és igazolvány megvonása bírói ítélet alapján következhetik be. Amennyiben megtörténik, hogy valamely iparos ismételten méltatlannak bizonyul a közönség bizalmára, becsapja a publikumot, azzal szemben ugyancsak sor kerülhet az iparengedély megvonására.

Meggyőződésem szerint ez az intézkedés érdeke a magyar iparosságnak
is, mert kétségtelen, hogy több sajnálatos eset csökkenthette a közönség bizalmát. Az iparügyi novella tulajdonképpeni célja az, hogy emelje az iparosság szellemi és erkölcsi színvonalát és ennek következtében a közönség bizalmát helyre állítsa.

Bornemisza miniszter végül kijelentette,
hogy az iparügyi novellát a jövő héten nyujtja be a képviselőházban.