Ferencváros – Austria 4:2

Nagy harc, 25.000 néző, ferencvárosi győzelem

Az Austria pompásan képviselte az osztrák futballművészetet

Huszonötezer ember szállta meg a ferencvárosi pálya tribünjeit, hogy lássa a zöld-fehérek küzdelmét a bécsi Ausztriával. Borongós idő, erős szél forgatja a port a pályán, nem nagy öröm a játékosoknak, de a nézőknek sem. S a Ferencvárosnak jutott a kétes szerencse, hogy kezdeti energiáját jórészt ezzel a széllel való tusakodásra kellett fordítania. A sorsolás a bécsieknek kedvezett.

Sárosi indította el a labdát, nem jutott vele messzire, a szél és Adamek beavatkozott s hiába akasztotta meg Móré az Ausztria kezdeti előretöréseit, a zöld-fehér háló igen gyakran forgott veszélyben. Nausch már a 2. percben veszélyes szabadrúgást küldött 18 méterről Háda kapujára, de a szél kapu fölé emelte a bombát.

A játék gyengén indult

A magyar csatársor belső adogatással igyekezet megközelíteni az osztrák kaput, a szélsőket majdnem teljesen kikapcsolták a játékból. Toldi és Kiss hátrahúzódott, segítette a védelmet és ebből komikus helyzet alakult ki, mert a bécsiek kezdettől fogva négy bekkel, három halfal és 3 csatárral operáltak.

Nausch őrizte Sárosit, Sárosi pedig – kerülgette Sesztát. A 7-ik percben esik az első ferencvárosi lövés. Toldi ugrálós labdáját Zöhrer könnyen fogja.

A 9-ik percben már Hádának kell mentenie Sindelar alól. Újabb osztrák támadás. Korányi fölényesen Molzernek rúgja a labdát, a szélső azonnal indul, a bekk hiába szalad rá, Lázár se boldogul, a beadás középre kerül.

Lyka a porba hasalva fejeli el Schilling elől. Sárosi és Toldi átmegy, Sárosi zavarja Zölhrert, a kapus kiejt, Táncos jól érkezik, de izgalmában kapu fölé bombáz. Hullámzó játék, a Ferencváros széllel szemben kezd felnyomulni, Sárosit kétszer mesésen szereli Seszta.

A 17. percben Sindelar szökteti Viertelt, a szélső elfut Lyka mellett, kapura indul, Háda a tizenhatoson kívül fogadja, a csatár ívelt labdája kapu mellé repül.

Az Austria vezet

A tribün zúgja-zengi a hajrát, a hangviharból néha kicsendül egy-egy bécsi „Hop-nuf!”. Az osztrákok megszállták a 8. tribünt, onnan örvendeznek a Ferencváros sikertelenségén. A 20. percben Toldit buktatják a tizenhatos sarkán, a szabadrúgásból semmi se lesz, - csak egy Ausztriai támadás.

27. perc. Sirok támadásba küldi Molsert. A Ferencváros védelme áll, huszonötezer megmered ijedtében, a labdát – kiviszi a szél a szélső elől. A nagy megkönnyebbülésben Móré – Kiss – Kemény – Toldi – Sárosi vonalon fut a labda, a center fejese elsuhan a felső léc felett.

Sohse lesz gól?

Dehogy nem… Sindelar szökteti Stroht, aki beível, a felszabadító fejest Stroh visszaadja, Sindelar ballábról átteszi a labdát jobbra és Háda hiába úszik a levegőben, a közelről küldött bomba ül, 0:1! Sindelar lesállásban volt!

Hideg zuhany

Remek ellentámadás. Sárosi keveri a kártyát a bekkek között, most már nem kiséri annyira Sesztát, Táncos elé ad, s kornert szerez, ebből Toldi éles fejest küld – Zöhrer ölébe. 33. perc. S a 34.-ik: Sárosi váratlanul óriási helyzetbe kerül, kinyujtott lábbal húzza le a labdát, de – kapu mellé repül a bomba.

Sindelart megint eleresztik, nehéz lövését Háda menti, - 36. perc! – Móré lövi Toldinak, ő Keménynek, a visszaívelt labda Tolditól Kisshez, onnan Sárosihoz kerül, a center most nem téveszti el a célt. 1:1!

A Ferencváros támad, most már előbbre rukkolnak az összekötők, az Ausztria ellentámadásából nagy zavar támad. Lázár, Polgár, Sindelar és Strah között pattog a labda, egy kis szerencsénk is van, Lázár felszabadít, gyors előretörésre volna szükség.

Sárosi azonban szélsőszöktetés helyet Najemnik ölébe passzol. Sindelar azonnal indul, Korányi nagy zavarában a kifutó Háda elől keresztbe ment, labdája majdnem Schillingbe pattant, azonban megint szerencsénk volt. Ferencvárosi kornerrel ér véget a félidő.


Sikeres ferencvárosi rohamok

Szünet után megváltozik a játékrend. A zöld-fehérek széllel támogatva vad erővel rohanják meg ellenfejüket. Már a második percben megszerzik a vezetést. Lázár játszik egy kicsit, azután ívelten előread, Nausch hiába ugrik, a labdát Sárosi kapja, ő visszafejeli Kissnek, az összekötő lövése gól. 2:1.

Most kellene folytatni!

Kemény elfut, beadása a kapu torkába repül, Sárosi ott van, de Zöhrer kibújik mögüle, elhalássza a labdát. Tihaméry ofszájdot int, a bíró nem fogadja el, Tihaméry nem hagyja magát, Pfützner kénytelen elfogadni az ítéletét, megállítja a veszedelmesen bontakozó osztrák támadást.

5. perc: Táncos kétszer adja be a labdát középre, másodszor Sárosi felemeli a labdát, Najemnik sakk-matt, Kemény üresen áll a kapu torkában, kapásból lő – mellé, pedig annyi ideje volt, hogy akár nótára is gyújthatott volna…

Egy Toldi-lövés, egy Sárosi-lövés, megint Kemény-beadás. Sárosi benyomhatná Zöhrert, de Seszta villámgyorsan érkezik, kilencven kilóját ráhelyezi Gyurkára és – még arra is ideje van, hogy a kapus által kiejtett labdát lerúgja a berohanó Toldi elől.

Toldi faultolgat, a közönség elégedetlen. Erre Sárosi „segíti élni”, beveszi két kabinetalakításba és a balösszekötő most jól oldja meg feladatát, de a befejezés nem sikerül. Seszta mindenütt ott van, három ember helyett játszik.

15. perc. Lázár szereli Molzert, ívelten Kemény elé ad, a beadást Sárosi Zöhrer orra előtt megtoldja egy villámfejessel, a gól menthetetlen. 3:1 és népünnepély a tribünökön.

Sindelar előre vezényli 5 csatárát

Sindelar körülnéz, pár szót kiált a társainak, összekötői felfejlődnek, az Ausztria most már öt csatárral támad, „úgyis mindegy!” felkiáltással. Most látjuk meg: mit ér az osztrák futballművészet! Egyik veszélyes támadás a másik után indul, Lázár a 16-oson belül alig tud menteni Stroh elől, már megint Schilling van elől, azután Lyka engedi el Viertelt, Polgár nem boldogul középen.

24. perc: Sárosi csúsztatott fejeséről Seszta és Najemnik egyesült erővel sodorja le Keményt. 25. perc: Osztrák lánctámadás, Móré felszabadít, de gyertyát rúg, Háda mellé üt. Stroh lövését a vonalról rúgja vissza Korányi.

Alig van vége ennek az izgalomnak, már Molzer fut, beadása tisztál találná Sindelart, de a szélső szerencsére emberbe lő. Az Ausztria nagyon szorongatja ellenfelét. A 30-ik percben Kiss gyönyörű lövése elsuhan a léc mellett.

3:2, 4:2

33. perc. Sindelarral viccelnek középen, három embert hidegre tesz, Viertelt küldi előre, Lyka álmosan nézi a dolgot, mikor elindul, már késő, a labda középre kerül, a bekkek állnak, Háda tehetetlen, Stroh és Sindelar kigombozgatja, hogy melyik legyen a góllövő. Sindelar jól megnézi a kaput és már 3:2!

Toldi bombája a kapus kezében köt ki. Sárosi 25 méteres lövése elzúg a kapu fölött, azután - megint jön az Ausztria, Sindelar csak kornert szerez, ezután Stroh három lépésről Háda kezébe lő.

Végre a 41-ik percben szabadrúgást kapunk. Toldi lágyan átemeli a sorfal felett. Kiss ráfut és mielőtt Zöhrer beavatkozhatna, befejeli a sarokba. 4:2!

No, még egy gólt!

A 44. percben Sárosi a kapu torkában megkapja a labdát, de Seszta, Najemnik és Nausch áll rajta. Kiss elé ad, de az összekötőt két osztrák is megelőzi, kivágják a labdát a kapu elől. Óriási küzdelem, 4:2-es magyar győzelem. Az Ausztria igen nagy ellenfél volt. És Bécsben sem lesz kisebb…