Ikerkutatás egy új tudomány, az ikerszülés

A lélektan újabban az úgynevezett tintafolt-próbával igyekszik az egyes ember fantáziájáról megközelítő képet kapni. Ha egy összehajtott papírlap hajtásába két-három centiméteres tintacseppet ejtünk és a papírlapot összehajtjuk, majd újból kinyitjuk, nagyon érdekes, groteszk figurát kapunk.

Tíz ember tíz különböző magyarázatot fűz ehhez a figurához. Egyik szárnyas angyalt vél látni, a másik dolgozó munkást, a harmadik őskori szörnyeteget, a negyedik kinyílt orchideát, az ötödik egy ismert ember karikatúráját, a hatodik két birkózó férfit és így tovább. Ha ikertestvérek látják a figurát, a magyarázat mindig azonos. Nem jelent ez sem többet, sem kevesebbet, minthogy az ikrek lelki élete, érzelme, vágyakozása, akarata kísértetiesen azonos.

Az Ikerkutatás eredményei azt bizonyítják, hogy sorsunk nemcsak nagyjából, hanem részletekben is majdnem teljesen meg van határozva születésünk percében. Nem sokat tehetünk betegségeink, karakterünk, képességeink sajátosságai ellen. Műveltségünket természetesen a külvilágtól kapjuk, de lelki és testi alkatunkat nem vagyunk képesek megváltoztatni. Sorsunk ellen küzdeni, a végzettel szembefordulni nem nagyon lehet: ezt állapította meg az ikerkutatás.

Az ikerkutatás egyik legérdekesebb feladata az ikerszülés gyakoriságának megállapítása. A tudományos statisztikai adatok tanusága szerint a kettőt ikerszülés egyáltalán nem ritka minden 89 rendes szülésre egy kettős ikerszülés esik. Megesik, hogy nemcsak két iker fejlődik együtt, hanem 3, 4, sőt 5 magzat.

Minden 7910 szülésre esik egy hármas és minden 371.126 szülésre egy négyes ikerszülés. Ötös ikerszülés csak kivételesen ritka esetben fordul elő. Ilyen esetben azonban sohasem születnek életképes csecsemők.

A tudomány kétféle ikreket különböztet meg, egy petéből és kétpetéből született ikrek. Az előbbiek mindig egyneműek, tehát két fiú, vagy két lány és rendkívüli fizikai hasonlóságot mutatnak. Termetre, arcra tökéletesen azonosak és életsorsuk is megdöbbentő hasonlóságot mutat.

A másik esetben az ikrek lehetnek különneműek, tehát egy fiú, egy lány, de ebben az esetben is rendszerint igen hasonlítanak egymásra. Már magában az is furcsa érzés, ha az ember azzal a tudattal él a világon, hogy egy tökéletes hasonmása jár a világban. Mennyivel furcsább azonban, ha egész nap, elválaszthatatlanul együtt van ezzel a hasonmással.

A legkülönösebb eset, amikor a természet furcsa tréfát űz és az ikrek nemcsakhogy hasonlítanak egymáshoz, hanem testben-lélekben elválaszthatatlanok is, a szó szoros értelmében, mert hiszen össze vannak nőve. Az ilyen összenőtt ikreket nevezik manapság sziámi ikreknek.

Életük rendszerint tragikus, még sokkal tragikusabb, mint akármilyen nyomoréké, mert hiszen például nem házasodhatnak, sohasem lehetnek egyedül és bármennyire gyűlölik is egymást, nem tudnak egymástól elszakadni.

Az ikrek életének titkait kutatja a legfiatalabb tudomány: az ikerkutatás.