Rövidek

Madzsar József dr. Moszkvába szökött és nagy állást kapott a Szovjettől

Vasárnap érkezett a hír Budapestre, hogy Madzsar Józsf dr. fogorvos, a tudományos világban ismert népegészségügyi kutató és író, akit különböző kommunista bűncselekményekért elítélt a magyar bíróság, Moszkvába szökött és ott a Szovjet közegészségügyi szervezetében igen magas állást kapott. Madzsar szökése vadregényesen érdekes: hogy jogerős büntetéseitől szabaduljon, hamis útlevéllel Kassára utazott, onnan Svájcba, majd repülőgépen a Balti tenger egyik kikötőjébe. Az előre értesített szovjetkormány egyik hadihajóját rendelte a kikötő elé, hogy annak a fedélzetén utazzon orosz területre a pesti fogorvos, akii egyébként egyetemi tanár is volt és a forradalmak idejében népegészségügyi államtitkár.

Bajcsy-Zsilinszky hősies küzdelem után 69 szavazattal elvérzett a tarpai gyásztéren
Bajcsy-Zsilinszky Endre „Gyönge nép, romlott értelmiség” címen ír feltűnést keltő vezércikket a „Szabadság” új számában. A „Szabadság” közli a tarpai választás hiteles történetét.

Kalandoktól mentes külpolitikát követelt vasárnap Griger

A Nemzeti Néppárt vasárnap két helyen tartott gyűlést: Ráckevén és Kiskunlacházán. A ráckevei gyűlést Laczimk Lóránt iskolaigazgató nyitotta meg. Felkérte Griger Miklóst, hogy tartsa meg beszédét.

- Karácsony vigiliáján – kezdte Griger – aggódva figyeli a világ a béke sorsát. Egyre súlyosbodó veszedelmek fenyegetnek, a béke ünnepén rideg szuronyok villognak az éjszakában és páncélbordájú Leviatánok úsznak a vizeken. Magyarországnak, amely hű barátaihoz, de nem hajlandó a vele rokonszenvező nagyhatalmakkal sem szembekerülni, ebben a feszült helyzetben valóban egyetlen útja van csak: a kalandoktól mentes szabad kéz politikája!

Lemondott a csehszlovák köztársasági elnök

Masaryk G. Tamás, a csehszlovák köztársaság elnöke december 14-én lemondott és utódául Benes külügyminisztert választották meg. Masaryk elnök lemondása és az új elnök megválasztása ünnepélyes államaktusok keretében folyt le.

„Ne hivatkozzanak Hitler könyvére!”
Berlin, december 28.
Német lapok igen rokonszenvesen írnak a francia miniszterelnök szombati sikeréről, dícsérik Lavalt, de nem titkolják, hogy bizonyos kifogásaik is vannak. A Völkischer Beobachter külön kiemeli, hogy a kamara Laval külpolitikáját nagy általánosságban jóváhagyta, viszont élesen foglal állást azok ellen a szónokok ellen, akik Hitler Mein Kampf-jának egyes részeirből vonnak le következtetéseket Németország mai hangulatára.

Ezek a fejezetek akkor íródtak, amikor a Ruhr-vidék még francia megszállás alatt volt és ma ár nem lehet az akkori állásfoglalást arra felhasználni, hogy kétségbevonják a mai Németország békés szándékát.