Ötvenmilliót örökölt Bihar megye szépe Lady Rothschild, az egykori Wertheimstein Rózsika

A pesti előkelő társaságnak napok óta szenzációja az a Londonból érkezett hír, hogy báró Charles N. Rothschild özvegye, a magyar származású Wertheimstein Rózsika, a két hónap előtt elhalt anyósánál, Dowager Lady Rothschildtól több mint kétmillió fontot, közel ötvenmillió pengőt örökölt.

Amikor a hagyatéki bíróságon az elhunyt Rothschild báróné végső akaratát kihírdették, főleg azon csodálkoztak, hogy egyetlen gyermekének, Mrs. Behrensnek, az ismert londoni bankár feleségének csupán tízezer fontot hagyományozott, minden további vagyonának örökösévé pedig
magyar menyét és annak gyermekeit tette meg.

Magyarországon sokan ismerik a jótékonyságáról ismert báró Rotschildné Wertheimstein Rózsikát és sokan emlékeznek még házasságára, amely romantikus körülményeivel világszerte óriási feltűnést keltett. Charles M. Rothschild-aki néhány év előtt halt meg-szenvedélyes lepkegyűjtő volt. Az egész világot bejárta, hogy egy-egy érdekes lepkepéldányt szerezzen. Így került el Biharba, ahol megismerkedett a nagy műveltségű Wertheimstein Rózsikával, Bihar megye szépével, akibe beleszeretett és néhány nap múlva mint feleségét vitte Angliába.

A regényes szerelemnek egyik érdekes epizódját gyakran beszélte el társaságban az elhalt Charles báró. Azon a napon, amikor feleségébe beleszeretett, egy ritka lepkét fogott és ezt elkeresztelte Pannonicus-nak. Amikor azután első lánya megszületett, -Pannonicának nevezte el.

Báró Rothschild Pannonica ma másik leánytestvérével és fivérével édesanyja házában, a Palace Greenen levő Arundel House-ban lakik és kedvelt, sokat szereplő tagja a londoni felső százak társaságának.

Lady Charles Rothschild még ma is sokat és szívesen beszél magyarul és nincsen olyan magyar ügy, amely mellé oda ne állna szívvel-lélekkel. Gyermeki közül csak a fiú beszél magyarul: ő lesz
a Rotschild-család jelenlegi fejének, Lord Lyonel Rotschildnak utóda, aki után nemcsak a lordi címet, de a Rothschild-ház főnöki állását is örökli.