Teisserenc de Bort kutatásainak technikája ma már tökéletesedett, de lényegében ma is azokon az elveken alapszik, amelyeket a tudománynak ez a kiváló úttörője már több mint három évtized előtt lefektetett. A kísérletek céljaira mintegy két méter átmérőjű gumi-ballont használnak, amely műszeres kosarat emel.
A kosárban önműködő műszereket helyeznek el, a magasban uralkodó időjárási elemek, hőmérséklet, légnedvesség és légnyomás lemérésére. A műszerek nemcsak mérik ezeket az adatokat, hanem fel is jegyzik őket egy óraművel hajtott dobra. Mivel a ballon külső falára a felszállás közben egyre csekélyebb nyomás hat, a belsejébe zárt hidrogén előbb-utóbb szétrepeszti a burkot.
Ettől kezdve az ejtőernyővel felszerelt kosár esni kezd lefelé, de rugalmas ütközői megóvják attól, hogy a talajhoz való ütődéskor a műszerek megsérüljenek. Leszállás közben a műszerek mégegyszer átszelik azokat a levegőrétegeket, amelyeken felszállás közben áthatoltak és így másodízben is feljegyzik az adatokat.
A tudomány természetesen már régóta ismeri a sztratoszféra viszonyait, annyiban azonban valóban Piccardé az érdem, hogy az ő jól bereklámozott kísérletei vitték bele a köztudatba ezt a tudományos fogalmat. Piccard tanár előtt azonban már Neuenholfen német pilóta 1926-ban behatolt a sztratoszférába, repülőgépével 12.700 méter magasságot érve el. Utána a francia Lemoine 11.000 méter magasságig emelkedett.
Hogy a rendkívüli teljesítmények értékét teljes mértékben felfoghassuk, hozzátesszük, hogy a saskeselyű csupán hatezer méterig tud felemelkedni és a zivatarfelhők pedig 8000 méter magasságot érnek el. Piccard tudományos szempontból semmi újat nem hozott magával a sztratoszférából, de abszolút magassági rekordot ért el, mindkét alkalommal kereken 16.000 méter magasságot.
A sztratoszféra jellemző tulajdonságai között első helyen kell megemlíteni a levegő ideális tisztaságát. A troposzféra különböző idegen anyagokat, főleg gázokat tartalmaz. Talajtörmelékek, a tengeri só porszemei, különböző apró, organikus élőlények meglepően magasra jutnak el a légköri cseremozgás segítségével. Mindennek a szennyeződésnek nyoma sincs a sztratoszférában. Ha tehát a légnyomási viszonyok megfelelnének az emberi szervezetnek, azt mondhatnánk, hogy a sztratoszféra ideális üdülőhely lehetne tüdőbajosok számára.
Dr Aujeszky László tanulmánya során felveti a kérdést: Van-e időjárás a sztratoszférában? Három évtizedes megfigyelések eredményiként kimondhatjuk. hogy a sztratoszféra alsó részében sokkal kevesebb szélviharok vannak, mint amilyeneket a föld felszínén ismerünk. A sztratoszféra alsó határterületén többször észleltek már száz-méteres szélsebességet másodpercenként, ami éppen tízszerese a személyvonat menetsebességének. Ha megemlítjük, hogy mindez 40-50 fok Celsius mellett történik, kellemes kirándulóhelynek éppenséggel nem nevezhetjük a sztratoszféra alsó zónáját.
Ujabb tudományos kérdés a sztratoszféra anyaga. Az alsóbb légrétegekben az oxigén, nitrogén, argon és más ritka gázok még egyforma arányban keverednek, de más a helyzet a sztratoszférában. A gázkeveredés itt minden magasságban más és más. Minél feljebb megyünk, annál kevesebb oxigént találunk. Fokozatosabban tűnik el a nitrogén is, hogy átadja helyét a héliumnak és a hidrogénnak. Megállapított tény azonban, hogy még száz kilométer magasságban is akad oxigén és nitrogén fény színképében ezeknek a gázoknak a vonalait is kimutattak.
Hátramarad mint utolsó kérdés: a sztratoszféra feltárásának gyakorlati következménye. Az erre vonatkozó ismereteket elsősorban a tüzérség használta ki; a világháborúban használt messzehordó ágyuk lövedékpályája közel ötven kilométer magasságot ért el. Csak ezeknek a tudományos ismereteknek felhasználásával volt képes a német tüzérség arra, hogy 120 kilométer távolságból bombázza Párizst.
A magasabb légrétegekben, ahol a súrlódás csekélyebb, a lövedéknek kisebb ellenállással kellett megküzdenie és így röppályájának lendülete nagyobb. A sztratoszféra megismerésből azonban kétségtelenül az aviatika fogja a legnagyobb hasznot húzni. A repülőbalesetek túlnyomó része az időjárási viszonyok bizonytalanságának következménye. Az alacsony felhőzet, amely megnehezíti a pilóta tájékozódását, a vihar, villámcsapás már számos repülőkatasztrófa előidézője lett.
A sztratoszférában nincs felhő, nincs köd és a páraszegénység miatt valószínű, hogy a jégkiválasztás is jelentéktelen. Ha most rendelkezésünkre állana olyan utasszállító gép, amely fel tud emelkedni a sztratoszférába a repülőközlekedés minden technikai problémája meg lenne oldva. Ebben az esetben az utasokat légmentesen zárt kamrában kellene elhelyezni, mert a légsűrűség csökkenése következtében érrepedést kapnának.
Szép és lelkesítő perspektíva! Képzeletünkben már kialakul a jövő közlekedésének képe: kiránduló repülőgépek a Holdba egyéb szomszédos bolygókba. Talán nincs messze az az idő, amikor utazási irodák menetrendszerűen fogják lebonyolítani a forgalmat a világűrben…
Nógrádi Béla.
