Hordozható telefón - központ nélkül és számla nélkül

Szinte elképesztő karriert futott meg a telefon az alatt a hatvan év alatt, amióta ismerik. Ma már nélkülözhetetlen fegyvertársa a dolgozó embernek. Mint minden nagy találmány, a telefon sem sokat változott az elmult hatvan év alatt.

Fejlődött a távolsági beszélgetés technikája, a telefonközpont és kiegészült az automatikus hívó berendeléssel. Ez minden. Tökéletes egész, alig szorul javításra!

Most azonban ennek a tökéletes gépezetnek olyan vetélytársa akadt, amivel aligha tud majd megbirkózni. Új korszak kezdődik a telefón történetében. Hadat üzentek a régi telefónnak és az kénytelen lesz visszavonulni, kénytelen lesz nagymennyiségű huzalait felgombolyítani, mert az új hordozható telefón drót nélkül teljesíti ugyanazt a szolgálatot, amit eddig huzalos előde végzett.

A párizsi rádiókiállításon szenzációs készüléket mutattak be. Amint a fényképen is láthatjuk, alig nagyobb, mint egy kis rádiódoboz, de ennek ellenére bámulatos képességei vannak. Száz kilométeres körzetben minden huzalos összeköttetés nélkül lehet vele beszélgetést folytatni.

A miniatűr dobozban egy ultrarövid hullámú rádióadógép és egy vevőgé összeépítve. Sem antenna, sem földelés nem szükséges hozzá, minden áramszükségletét önműködően állítja elő, ha a világítási hálózatba bekapcsoljuk. Fogyasztása oly minimális, hogy szóba sem jöhet. Bárhova elszállítható és azonnal működésre kész, ha megkapja azt a feszültséget, amire szüksége van.

Sok hasonló csodáról hallottunk már a rádió körében, de rendszerint mindig jött a kedvlohasztó finálé azzal, hogy a találmány köznapi használatra megfizethetetlenül drága. Az új telefónszenzációnál még ez a meglepetés sem érhet, mert az egész készülék ára teljesítőképességéhez mérten igen olcsó: mindössze 300 pengő.

Ez a háromszáz pengős készülék függetleníti tulajdonosát a telefónközponttól és így a számlakifizetéstől. Beszélgethet vele, amennyit csak jólesik, elsején nem jön számla, amit ha nem fizet ki pontosan az ember, megnémul a telefón. Ennyi előny hallatán jogal merülhet fel a kétség: mi a rejtett hibája hát ennek az ördöngös gépezetnek, hogy mégsem terjedt el a gyakorlatban?

Először is új találmányról van szó. Még nem ismerték fel nagy előnyeit. Másodszor minden bizonnyal a telefontársaságok fognak éles harcot indítani a nagy konkurrens ellen. Ott, ahol a telefon állami monopólium, valószínűen csak nagysokára kezdheti meg pályafutását a rövidhullámú telefón.

Bizonyára olyan adót vetnek ki rá, hogy ezzel meggondolásra késztessék a vevőket és inkább a huzalos telefon használatára kényszerítsék őket. Harmadszor ez a gép még csak fejlődésének első állomását tette meg. Beszélgetéseinket bárki kihallgathatja, mert hiszen az nem titkos.

Elkészíthető természetesen olyan módon is, hogy csak az érthesse meg a beszedet, aki ismeri az állomásunk titkos beállítását, ez azonban nehézkessé és főleg drágává tenné a készülék előállítását. Egyelőre tehát csak ez a három nagy nehézség állja útját az érdekes találmánynak. Dehát nem kétséges, hogy kié a jövő.