A Postások csapata

Budapesti Posta- és Távirda-Tisztviselők Sportegyesülete

A magyar sport történetében színte páratlanul áll az a gyors siker, amelyet a Postások derék egylete oly rövid idő alatt elért. Világos bizonyítéka ez annak, hogy nálunk is megvan a tere és létjogosultsága azoknak az egyleteknek, melyek nem csupán az ifjúság köréből, hanem a tisztviselők sorából toborozzák tagjaikat. A Postások csapata mindössze 2 év óta játszik.

Első szervezője Klebersberg Géza volt, ki 1901-ben Harsády Józseffel együttesen állította ki a BAK. I csapata ellen az első csapatot, mely az első matchét meg is nyerte. Kleberbergnek a fővárosból való távozása után Németh Andor mint művezető és Harsády József mint kapitány vették át a csapat vezetését, kik 1902. évben oly erős csapatot szerveztek, hogy sikerült megnyerniök a II. osztályú bajnokságot. 1903-ban az egyesület, látva e sportág fellendülését, külön osztályt létesített, melynek vezetésével Dr. Alfay Zoltánt bizta meg, ki mellett Harsády József továbbra is kapitánya maradt a csapatnak. E két férfiú erélyes és céltudatos vezetésének köszönhető, hogy a mult évben még II. osztályú csapat az idén már az I. osztályú csapatok sorában az elsők között szerepel.

A csapat játékmodora egészen sajátszerű. Különös véletlen folytán a csapatba legnagyobbrészt olyan játékosok kerültek, akik azelőtt hátvédet játszottak. Ide kerülve más szerepet kaptak ugyan, de back-természetük az egész csapaton meglátszik. Hatalmas, magas rugások jellemzik játékukat. Nagyságra nézve is hazánk legszálasabb csapata s ez, párosulva kiváló védőképességével, a legnehezebben legyőzhető csapattá teszik. A csatársora sokáig nem ütötte meg a védelem nivóját, de újabban a kitünő egyéni játékosok kifogástalan összjátékba olvadnak össze.


Az egyes játékosok a következők:
1. Arany Sándor 21 éves. A csapatban bal fedezetet játszik.
2. Bádonyi Gyula 21 éves. Jelenleg jobb-szélső csatár, ezelőtt mint kapus a legjobbak közé tartozott.
3. Borhy Mihály 21 éves. Eleinte középcsatár volt, most jobb összekötő. Jó futó.
4. Bodor Ödön 21 éves. Eleinte hátvéd volt, azután középcsatár, most középfedezet. Jó labdatechnikával bir, rendkívül szívós és lelkes játékos. Fejjel is kitünően játszik.
5. Gabrovitz Emil 28 éves. Eleinte fedezet, később kapus. 1900 óta pedig hátvéd. Jelenleg is a baloldalon játszik mint hátvéd. Játéka gyors és erőteljes. 1902 év őszén játszotta századik nyilvános matchét.
6. Giba Gyula 19 éves. A csapat kapusa, kezdő játékos, de máris főerőssége a csapat védelmének.
7. Harsády József 26 éves. Eleinte hátvéd, majd fedezet. Magyarország legrégibb játékosa. Mint a csapat kapitánya, erélyével, körültekintésével és tapasztalataival kitünően vezeti azt a mérkőzéseken.
8. Kertay Lajos 20 éves. Eleintén védő játékos volt most középcsatárt játszik és mint ilyen, testi erejével és bátorságával nagyon hasznos tagja csapatának.
9. Kolhanek József 21 éves. Ugy mint védő játékos, vagy mint csatár nyugalmával, körültekintésével és nagy labdatechnikájával hasznos tagja csapatának.
10. Schwartz Leó 18 éves, a csapat legfiatalabb tagja, védőjátékosokból lett csatár, mely minőségében a baloldalon kiválót produkál.
12. Szemethy Gyula 21 éves. Hat éve hátvédet játszik. Egy kissé lassú, de ezt kiegyenlíti biztos labdakezelése.
13. Varga József 20 éves. A csapat minden helyén játszott, most állandó tartlék.