A francia frank sorsa

Írta: Kónyi Hugó

Leon Blum kormánya e héten alakul meg
és most már kétségtelen, hogy a kommunistapárt nem vesz részt a kormányban, csak kívülről fogja támogatni. Miből áll majd ez a támogatás? Talán annak kierőszakolásából, hogy a Blum-kormány fordítson 25 milliárd frankot a munkanélküliség csökkentésére?

A francia állampénztár üres, honnan vegyék a pénzt és a fedezetet?

A kommunisták azt tanácsolják, hogy adóztassa meg a kormány a nagy vagyonokat progresszív alapon és ebből a célból egy kiküldendő parlamenti bizottság vizsgálja felül a vagyonok keletkezését is. E tanács elsősorban a kommunisták ellenfelei, Ferdinand Bouisson, a kamara volt elnöke, Tardieu, Laval és mások ellen irányul.

Nagyszabású ipari sztrájk mozgalmakról is olvasunk.

A munkások valósággal megszálltak egyes gyárakat, így követeltek negyvenórás munkahetet, béremelést, fizetéses szabadságidőt. Ilyen előzmények után nem lehet csodálkozni azon, hogy a gazdasági megrázkódtatásoktól rettegő tőke menekül Franciaországból.

E folyamatot nem akaszthatja meg sem a vert arany eladását,
sem a devíza határidőüzleteket tiltó rendelet: az érzékeny tőke megtalálja a maga útját. Bizonyítják ezt a francia bank kimutatásai, amelyek hétről hétre apadó arany- és devízakészletekről adnak számot. Hozzájárul a frank gyengüléséhez a nemzetközi spekuláció is, amely eddig mindig megtalálta a maga számítását az aranyvaluták ellen intézett ostromoknál.

Kétségtelen, hogy politikai szempontból
a szocialista pártnak szavazóival szemben a devalváció nincsen hasznára, mert elsősorban a fixjövedelműeket sujtja, mivel a bérek és fizetések nem követhetik soha a devalváció folytán előidézett áremelkedést. Ezen körülményre vezetendő vissza Blumnak és Vincent Auriolnak, a szocialista párt pénzügyi szakértőjének többször tett kijelentése, amely szerint a frankot meg akarják tartani az aranyalapon.

E kijelentések azonban homlokegyenest ellenkeznek
az uralomra kerülő pártok programjával, amelynek megvalósításához sok pénz kell és hiányzik a fedezet. Csak két megoldás lehetséges: vagy a program feladása, vagy a frank leszállítása az aranystandardról. A nemzetközi pénzvilág nem tartja kétségesnek, hogy az új francia kormány az utóbbira lesz kénytelen magát elhatározni és a francia frank devalvációja befejezett ténynek tekinthető. Ép ily kétségtelen, hogy ehhez az elhatározáshoz Svájc és Hollandia is kénytelenek lesznek csatlakozni. Olaszország, amely az abesszín háború kitörése előtt az aranyblokk tiszteletbeli tagja volt, előbb vagy utóbb követni fogja a többieket.

A devalváció nagyságát irányadó pénzügyi körök
legalábbis 33 százalékra becsülik, tehát nagyobb mértékűre, mint a tavalyi belga leértékelés volt. Nyílt kérdés, hogy mikor kerül sor a devalvációra? Nem lehetetlen, hogy a Blum-kormány belátja ennek az elhatározásnak elkerülhetetlen voltát és már megalakulásakor befejezett tényekkel fog előállani a devalváció tekintetében.

Természetesen sok függ Anglia magatartásától,
attól, hogy a fontot nem fogják-e tovább devalválni? Angliában, ahol a leértékelés évekkel ezelőtt megtörtént, az ezzel járó átmeneti olcsóbbodás szűnőben van és az árak mostani alakulása nagyjában kiegyenlíti a devalvációval járt előnyöket. Anglia ma ott tart, – kisebb belértékű pénzláb mellett – ahol tartott a font leértékelése előtt és lehetséges, hogy ez ellen a font újabb leértékelésével fog majd védekezni.

Ilyen elhatározás azonban annál kevésbé volna érthető,
mert az eddigi leértékelés is igazolja azt a gazdasági tételt, hogy e téren bizonyos átmenet után a régi állapot áll be. Franciaország, ha sor kerül a frank devalválására, válságos időket élhet meg. Kérdés ugyanis, hogy azok a tünetek, amelyek a devalvációt pillanatnyilag kierőszakolhatják, a befejezett tények után meg fognak-e szűnni? Kérdés, hogy az uralmon lévő pártok iránt és azok elhatározásai tekintetében a bizalmatlanság eloszlik-e majd és hogy az a tőke, amely a devalvációval járó veszteség elől külföldre menekül, teljes bizalommal fog-e visszatérni Franciaországba, hogy ismét a gazdasági élet szolgálatába álljon, úgy, mint az hasonló esetben minden más országban történt?

E kérdések nemcsak a siker tekintetében
hagynak fenn kétségeket, hanem újabb bizonytalansági áramlatnak súlyos következményeivel is fenyegetnek. Ugylátszik, hogy a már leértékelt belga frankon kívül most – legalább is az őszi elnökválasztásig – a dollár a legstabilabb valuta.