Vasárnap letartóztatták Gerlóczy egyetemi professzor feleségét

Vasárnap letartóztatták Gerlóczy egyetemi professzor feleségét, aki mosolyogva kért pasziánsz-kártyát mert -unatkozik

Vasárnap délelőtt 10 óra után előzékeny detektív nyitotta ki Benárd rendőrfőtanácsos előszobájánál ajtaját és befelé tessékel egy mosolygós arcú, idősebb hölgyet:
- Parancsoljon- átsiető tisztviselők alig ismertek rá Gerlóczy Zsigmond egyetemi professzor feleségére, aki szombaton reggel még halálsápadtan ijedt arccal lépett ki a taxiból a főkapitányság kapuja előtt és támolygott fel a lépcsőn, két detektív kalauzolása mellett. Az előkelő úriasszony
az éjszakát őrizetes cellában töltötte, de szemmel láthatólag nyugodt álomban, mert vasárnap délelőtt már visszatért a szín az arcába, mosolygott és a folyosón várakozó hozzátartozói felé barátságosan integetve, így szólt:
- Küldjetek be kártyát, paszianszozni akarok....mert szörnyen unatkozom...

A főtanácsos az előzetes letartóztatásról szóló végzést hirdette ki Gerlóczyné előtt, aki feltűnő nyugalommal hallgatta a hivatalos intézkedést, amely továbbra is megfosztja szabadságától. Az előszobában megjelent ezalatt védője, Halász Lajos ügyvéd, aki pár perc múlva bement Benárd főtanácsoshoz és kérte, hogy a professzorné elmeállapotát vizsgálják meg.
Benárd elutasította a kérelmet, mert annak teljesítésére csak a vizsgálóbíró jogosult.

A főkapitányság két detektívcsoportja foglalkozott egyébként egész vasárnap Gerlóczyné beugrató ügynökeinek ősszefogdosásával és déli1 óráig sikerült is közölük négyet bevinni a főkapitányságra, ahol azonnal megkezdték kihallgatásukat. A nagy szembesítési dráma csak ma, hétfőn délelőtt lesz, amikor az egész beugratós ügynöki gárda a főkapitányságra kerül. Éppen ezért Gerlóczynét is az őrizetes cellában tartják egyelőre és nem kísérik át az ügyészségre, mert a vizsgálatot vezető főtanácsos és a kihallgatásokat végző Csergő fogalmazó pontosan tisztázni akarják december óta hogyan keveredett bele a tapasztalatlan Gerlóczyné a kauciós sikkasztások és csalások hínárjába, mintegy 75.000 pengőt szedve össze negyven kisembertől.

Vasárnap délután munkatársunk beszélt a károsultak egyik jogi képviselőjével, aki a következőket mondja:
- Különféle társadalmi rétegekből való emberek ezek a sértettek: nyugdíjas postások, rendőrök, kishivatalnokok. Van közöttük olyan hadirokkant,-féllábú- aki alig tud mozogni. Gerlóczyné azzal vette fel házmesternek, hogy a rokkantsága különösen alkalmassá teszi erre az állásra, mert így legalább egész nap otthon lesz..A család egyébként már hónapokkal ezelőtt Bakody Aurél magántanár orvosi véleménye alapján gondokság alá helyezési eljárást indított. Sajnos, ennek ellenére sem történt olyan intézkedés, amellyel megakadályozható lett volna, hogy még a legutóbbi napokban is felvegyen óvadékos házfelügyelőket...Olyan időben, amikor már több büntető feljelentés volt ellene. Az elmúlt héten is majd minden nap megjelent az egyik napilapban az apróhirdetés: Gerlóczyné egyik ügynöke óvadékos házmestereket keresett!

A család a mai napon tárgyalt ugyan a feljelentők egyik képviselőjével, akiktől a feljelentés visszavonását kérték, azonban kötelezettséget a kártalanításra nem voltak hajlandók vállalni. A károsultak között nagy az elkeseredés, mert ezek a szegény kisemberek az előkelő névben bízva
adták át keservesen megtakarított pénzüket.

A letartóztatott úriasszony férje, a köztiszteletben álló Gerlóczy Zsigmond professzor súlyos betegen fekszik a balatonfüredi szanatóriumban és semmit sem sejt felesége sorsáról.