Budapest = Fürdőváros a megvalósitás utján

Irta Harrer Ferenc dr. törvényhatósági bizottsági tag

Mostanában különösen nagyon sok szó esett
fővárosunk fürdővárossá való fejlesztésének gondolatáról. A multban is közkeletü téma volt ez és szinte átment a köztudatba, hogy fővárosunk természeti adottságainál fogva a fürdővárossá való fejlődésnek utjai önként ki vannak jelölve. A téma szorosan összekapcsolódik az idegenforgalom ügyével, melyet ezuttal nem akarok érinteni. Idegenforgalmunk fejlesztésére és előbbrevitelére megvannak a kiváló szakembereink, akik nagyszerüen töltik be feladatukat. Nem foglalkozom magával az idegenforgalom kérdésével, melynek a fürdővárossá való fejlődés problémája egyik fontos részlete. Inkább csak a városfejlesztés szempontjából foglalkozom ezuttal is a fürdőváros kérdésével.

Alkalmat adott a téma fölvetésére
mostanában különösen a Rudas-fürdő felépitésének kérdése, melyet azonban levettek a napirendről, éppen abból az elvi állásfoglalásból kifolyóan, hogy a fürdőváros problémáját egymástól elvonatkoztatott részletekben nem lehet megoldani. Vagyis, csak nagyvonalu, egységes megoldással lehet a kérdést előbbre vinni.

A fürdőváros kérdése tulajdonképpen három részletből áll
és pedig: először a Gellérthegy körüli fürdők, azután a Császár- és Lukács-fürdők, végül a városligeti Széchenyi-fürdő ügye. Az előző és második csoporttal hamarosan végzünk. A Széchenyi körül pedig különleges rendezésre szükség nincs, csupán arra, hogy mellette az eredetileg is tervezett gyógyszállót megépitsük. A Császár- és Lukács-fürdők körül a forgalom kérdései intézendők el, egyfelől a Dunapart mentén, másfelől a kiszélesitendő Zsigmond-utcában.

Elsősorban érdekli a fürdőváros problémájának nagy komplexumát
a Gellérthegy körüli fürdők sorsa. Ez elsősorban a Tabán balneologiai jelentőségétől függ. Ennek megoldásánál az elkerülhetetlen sorrend a következő: Először források alapján megállapitandó a tabáni források balneologiai jelentősége, mennyiség és minőség szempontjából. Az eredményekhez képest kialakitandó a főváros fürdőinek elgondolása a Gellért-, Rudas- és régi Rác (Szent Imre)-fürdőt illetőleg. Ennek az elgondolásnak megfelelően kell elkésziteni a Tabán végleges rendezésének tervét.

Csak ennek a három nagy kérdésnek eldöntése után
lehet szó arról, hogy e területen nagyobbvonalu fürdőváros kialakulhasson. Addig pedig gyakorlati feladatként jelentkezik egyfelől a Gellért-fürdőnek megnagyobbitása, vagyis a mostanában sokat emlegetett emeletráépités megvalósitása. Ez aránylag könnyen megoldható és praktikus, hasznos befektetésnek látszik, másfelől pedig a Rudas-fürdő mentén levő forrásoknak elsősorban az ivókura részére, de szükebb keretben fürdő céljaira való felhasználása.

Mindez, – hogy ugy fejezzem ki magamat – kézenfekvő dolog.
Gyakorlati szakemberek előtt nem látszik vitásnak. Az sem lehet vitás, amint már fentebb emlitettem, hogy a fürdőváros kérdésének nagy komplexumát csak egységes, összefogó rendezési program utján lehet megoldani.

A program tehát, a maga teljes egészében adva van,
de a kedvező természeti adottságoknál fogva, adva vannak a megoldás reális lehetőségei is. Értem ezalatt egyrészt a nagyszabásu munkálatok keresztülviteléhez szükséges anyagi eszközöket, amelyek ugyan ma még nem állanak rendelkezésre, azonban régi gyakorlati tapasztalat mutatja, hogy minden reális befektetésre előbb vagy utóbb akad anyagi fedezet. Ez vonatkoztatható tehát a Budapest-Fürdőváros felépitésének tervére is, melyben valószinüleg jó üzleti lehetőségek is rejlenek. Nem kell tehát tartani attól, hogy a tervezgetések csak elvonatkoztatott elméleti kérdések maradnak anélkül, hogy a gyakorlatba átvihetők lennének.

Ami pedig a tervezgetések megvalósithatásának idejét illeti,
ezt természetesen pontosan meghatározni nem lehet. Hiszen sok minden körülmény befolyásolja a gyakorlati megvalósitás tempóját, legfőképpen pedig az anyagiak. Azt hiszem azonban, hogy Budapest-Fürdőváros terve, körülbelül a fentebb körvonalazottak keretén belül, másfél, vagy két év leforgása alatt megvalósitható. Azt pedig, hogy milyen összegü befektetésre volna szükség a nagy komplexum megoldására, döntsék el a szakemberek, akik a kivitelezés kérdéséhez értenek. Mi csak elgondolásokat, terveket adunk. Annak megállapitását pedig, hogy a Budapest-Fürdőváros megvalósitása csakugyan miként kapcsolódjon össze az idegenforgalom fejlesztésének munkájával, döntsék el ezt a mi kitünő idegenforgalmi szakembereink és bizonyára a nagy célnak megfelelően el is fogják dönteni.