Kovács és Kabos küzdelme a kardvívó bajnokságért

A BEAC rendezésében vasárnap tartották meg az első olimpiai válogató kardvívóversenyt. a mérkőzések már reggel 9 órakor kezdődtek, a Műegyetem aulájában és a döntőkre délután 5 órakor került sor. Vívóink színe-java vett részt a versenyen.

A fiatal és öreg gárda legkitűnőbbjei jelentek meg a vívóplanson. 27 induló közül az előmérkőzéseken 12 kiesett s 15-en jutottak a középdöntőbe; majd 9-en a döntőbe.

A kilences döntőbe a következők kerültek: Kósa (Hungária VC), Gerevich (MAC), Rajcsányi (MAC), Rajczy (BEAC), Zirczy (HTVK), Kabos (UTE), Berczelly (HTVK), Kovács (HTVK), Palócz (BEAC).

A kilences döntőben Kovács és Kabos fej-fej mellett haladnak az elsőségért. A mérkőzések során különösen izgalmas volt a Kabos-Kovács asszó. Kabos már 4:0-ra vezetett, amikor Kovács kiegyenlített, Kabos végül is 10:8 arányban nyerte meg a mérkőzést.