Új központ a a biztosítótársaságok ellenőrzésére

Biztosítási Központ felállítását tervezi a kormány a Pénzintézeti Központ mintájára olyképpen, hogy valamennyi biztosítóvállalat, az alaptőke és az üzlet nagysága szerint három kúriába beosztva alapítaná meg a Központot jelentős állami részesedéssel. A tervet az Astra vezérigazgatója, Rihmer László dolgozta ki s erre célzott a pénzügyminiszter a Phönix ügyében mondott beszédeiben, amikor is kijelentette, hogy a biztosítótársaságok ellenőrzését a kormányhivataloktól függetlenebb, de a kormánynak felelős szervre kell bízni, amely a biztosítótársaságokat alaposabban és behatóbban ellenőrizheti.

A Rihmer-féle terv szerint a Biztosítási Központ venné át
az eddigi Felügyelő Hatóság feladatait és ügykörét, természetesen erősen kibővített jogkörrel, amennyiben a Központ nemcsak a díjtartalékokat ellenőrizné, hanem ellenőrizné a díjtételeket, az üzletszerzési és ügyviteli költségeket a vagyonkezelést és a mérlegfelállítást is. A pénzügyminiszter a döntést a Phönix-ügy elintézése utáni időre halasztotta s most, miután a Phönix-rendelet megjelent, sor kerül a Biztosítási Központ felállítására.

Az előzetes tárgyalások
már hosszabb idő óta folyamatban vannak s Lechner miniszteri tanácsos, a Felügyeleti Hatóság vezetője néhány nappal ezelőtt Németországba utazott, hogy a német kormány által a Frankfurter bukása óta életbeléptetett ellenőrzési és felügyeleti intézkedéseket tanulmányozza. A pénzügyminiszter augusztus elején tér haza szabadságáról s akkor kerül sor a Biztosítási Központ felállítását és a vonatkozó törvényjavaslat előkészítését megelőző döntő tanácskozásokra.