Rövidek

Betiltották a Hevesmegyei Lapok megjelenését
Gyöngyös, július 5.
Egy politikai ujsággal ismét kevesebb van az országban. Vasárnap reggel már nem jelenik meg a Hevesmegyei Lapok. Szerkesztője a gyöngyösi kisgazdapárt vezetője, Vidovics Ferenc volt, aki néhány hónappal ezelőtt vette meg a lapot Gondos Miklós gyöngyösi orvostól. Az ellenzéki lap betiltását azzal indokolták, hogy a tulajdonjog átírását nem lehetett engedélyezni.

Háború Japán és Kína között

A japán főváros lakosságának lelkesedése kíséri a Kínába induló gyalogságot a tokiói pályaudvarra. A katonák - most, hogy a háború kitört - az úgynevezett Kvantung hadsereg megerősítésére sietnek a Kína elleni harcokba.

„Gömbös külpolitikáját igazolta az idő!” – mondja Antal államtitkár
Pacsa, július 12.
Eckhardt Tiborra célozva Antal államtitkár a következőket mondotta:
- Nincs igaza annak az ellenzéki vezérnek, aki jobboldali multját megtagadva, lekicsinylőnek nyilatkozik a világnézeti politikai jelentőségéről. Aki olyképpen állapítja be magát, hogy egyik oldala baloldal, a másik oldala jobboldal, amint azt a politikai opportuanitás kívánja: az ilyen politikai mentalitás nem valóságos benső meggyőződést takar, hanem merőben politikai taktika, mely az őszinteség hiányában szenved.

Külpolitikai kérdésekről szólva, Antal államtitkár kifejtette, hogy Gömbös miniszterelnök álláspontját az első római egyezménytől kezdve egészen az abesszín viszályban elfoglalt álláspontjáig mindenben igazolta az idő.

Tüntettek Londonban a német nagykövetség ellen
London, július 19.
A Scotland Yard hatóságai minden szükséges intézkedést megtettek a német nagykövetség épületének védelmére. Ezeket az intézkedéseket az tette szükségessé, hogy az elmult éjjel nagyobb csoportok tüntettek a német nagykövetség előtt André német munkásvezér halálraítélése miatt. A rendőrség több tüntetőt letartóztatott.

Kiutasították a csendőrök vasárnap Nagyrévről Cseresnyés Aladárt
Gyöngyös, július 26.
Cseresnyés Aladár, a pásztói választás kisebbségben maradt kisgazdajelöltje, vasárnap végigjárta a pásztói kerület községeit, hogy második peticiójához anyagot és adatot gyüjtsön. Abcon a Rózsaszentmártonban azokat a bányászokat, akik a képviselőválasztáson Cseresnyésre adták le szavazatukat, egyszerűen elbocsátották állásukból, vagy – a „szerencsésebbeket!” – lényegesen csökkentett óraszámmal és alacsonyabb munkabérrel foglalkoztatják. Vasárnap Nagyrévén Cseresnyés Aladárt a csendőrjárőr nem engedte be a községbe és a gyöngyösi főszolgabíró 2525/1936. sz. rendeletére (?) hivatkozva, azonnali távozásra szólította fel.

Meghalt Wolff Károly

Németprónai Wolff Károly országgyűlési képviselő, a főudvarnagyi bíróság nyugalmazott elnöke július 22-én, 62 éves korában váratlanul elhunyt. Mint a Keresztény Községi Párt elnöke, másfél évtizeden át önfeláldozó és önzetlen munkásságot fejtett ki a főváros érdekében.