Hannover György hegedűművész általános vérmérgezéssel életveszélyesen megbetegedett

Hannover György hegedűművész általános vérmérgezéssel életveszélyesen megbetegedett, vasárnap éjjel kétszer megoperálták

Vasárnap nagy részvétet keltő hír döbbentette meg Budapest zenei társadalmát. Hannover Györgyöt a kiváló hegedűművészt általános vérmérgezéssel beszállították a Park szanatóriumba és két órán belül két életveszélyes műtétet hajtottak végre rajta. Hannover György a modern magyar zenei élet egyik legismertebb és legelismertebb művésze, a budapesti hangversenyzenekar hangversenymestere, a Waldbauer - Kerpely vonósnégyes tagja és a hangversenypódiumok ünnepelt szólistája, a magyar zeneművészet nesztorának, Hubay Jenőnek egyik legkedvesebb tanítványa.

Hannovert szombaton súlyos fejfájás gyötörte, de a művészi lelkiismeret erősebb volt benne, mint a betegség: 39 fokos lázzal megjelent a stúdióban, ahol a Stradivárius című hangjátékban neki kellett játszania a hegedűszólókat. A jelenésükre várakozó művészek rémülten látták, hogy Hannovert hidegrázások gyötrik, majd jelenése előtt negyed órával elszédül és eszméletlenül fordul le a székről. Percek alatt orvost kerítettek, aki azonnal intézkedett, hogy a művészt szállítsák szanatóriumba. A késő éjszakai órákban tartottak konzíliumot a negyvenfokos láztól szenvedő művész betegágya fölött és az orvosok megállípították, hogy Hannover Györgynek súlyos általános szepszise van.

Szőllős főorvos azonnal veseműtétet hajtott végre rajta, de mivel felmerült az a gyanú, hogy a vérmérgezésnek az állcsontokban lappangó gennyedés is oka, néhány órával később Fodor György István szájsebész az állcsontját is megoperálta.

Megállapították az orvosok, hogy Hannoverben már egy hét óta lappang a vérmérgezés és ezért állapotát rendkívül súlyosnak tartják. A rádió igazgatósága nemes, művészbaráti és emberi gesztussal sietett a kitűnő művész segítésére: kijelentették, hogy minden költséget vállalnak, idehozatják,- ha kell,- akár repülőgépen is, a világ legkitűnőbb orvosait, és hogy megtesznek mindent, ami emberileg megtehető…csak Hannover gyógyuljon meg!

Percenként szólt vasárnap a Park- szanatórium telefonja, ismerősök, barátok és ismeretlen tisztelők százai érdeklődtek a nagybeteg művész hogyléte iránt, de csak azt a választ kaphatták, hogy állapota életveszélyes, válságos, tragikus.