Kialudt a tűz a Hohe Warte poklában

Magyarország – Ausztria 5:3 (3:1)

Megérkeztünk a Hohe Wartera, a zöld gyepes pálya körül ötvenezer néző, a hegyoldalba épített ülőhelyeken ember ember mellett. Bécs elbizakodott, nagy osztrák győzelmet vár, külön autóbuszok hozzák Pestről a közönséget, megérkezik Aschner Lipót, az Újpest elnöke is feleségével.

A pálya szélén Theodor Schmidt, az osztrák OTT elnöke és Meisl Hugó, az osztrák futball-Napóleon tárgyalnak. A magyar csapat meggypiros dresszben érkezik a pályára. alig csattan el egy-két udvarias taps. De hűvösen fogadják a fehérdresszes osztrákokat is. Fagyos a közönség.

A tribünön egyesek a szegény magyarokat sajnálják, akik eljöttek ide az öngyilkosságba. Előzetesen nagyon jó kritikát kapott az osztrák válogatott. Smistik és Cseh, a két kapitány mérkőzik a helyválasztásért a francia bíró előtt. Itt az osztrákok győznek. A bécsiek a széltől támogatott oldalt választják, de nappal szemben játszanak ellenünk. Most sípjába fúj a bíró. Kezdődik…

Kállai, az újonc átadja a labdát Csehnek és – erre is alig volt még példa – halálos csendben várják a nézők a támadások kialakulását. A bécsiek egy szót sem szólnak, amikor Futó elcsúszik az éjjeli esőtől ázott pályán és Hahnreiter bombát ereszt meg a magyar kapura. Változatos a küzdelem, de mindinkább a bécsiek nyomulnak fel.

Az osztrák támadások azonban beleütköznek a magyar falankszba…
Most mi támadunk. Sós lefut, középre adja a labdát. Cseh remekül megy rá, de a labda felpattan a kezére, megszólal a bíró sípja. Bíró szereli Hahnreiter. Ugyancsak Bíró fejeli el a labdát a szélvészként közeledő Zischek elől.

Félelmetesek az osztrákok, de nálunk néha öt-hat hátvéd van. Ravaszok az osztrák támadások, de minden hiába, mert ha valahogy lövéshez jutnak, Szabó résen áll.

A tribünön még a beszédről is elfeledkeznek az emberek és a hatalmas hegyoldalon a légy zümmögését is hallani. Szép, formás és meglepő magyar támadások alakulnak ki.

Vince, aki hátul áll, hirtelen előreadja a labdát Kállainak, aki Sesta mellett ügyesen kiugrasztja Cseht. A magyar csatár pompásan startol a labdára, elfogja és aztán remekül bevágja a bécsi kapuba. a 17. percben 1:0-ra vezetünk.

És a másik percben már a magyar kapuban a labda. Hahnreitert Seres kornerre szereli. a sarokrúgás középre tart és aztán a felső kapufáról visszapattan Zischek elé, aki fejét beleteszi a labdába és máris kiegyenlítettek az osztrákok.

Most megint erőteljesebb osztrák támadások következnek, de Seres szerel, azután előnyomulásra vezeti a csatárokat. Szép támadás bontakozik ki. Vincze, Seres és Kállai a labda útja. Az újonc centercsatár megismétli, amit az előbb tett és ugrasztja Cseht. Csúszik a labda a füvön, de Cseh előreviszi és bevágja a kapuba. A 24. percben Magyarország 3:1-re vezet.

Az osztrákok mindent elkövetnek, hogy kiegyenlítsenek, de nem tudják áttörni a magyar védelem betonfalát. Nekünk is több támadásunk adódik, de egyszerre csak látjuk, hogy hiányzik a balszélső. Hol van Titkos? Kiderül, hogy megsérült és a tribün előtt Takács igyekszik rendbe hozni.

Az osztrákok támadnak, de azután mi nyomulunk előre, megint lábról-lábra megy a labda, majd Vince és Sas összjátéka után utóbbi hosszan előreadja a labdát. Kállai rámegy, Havlicsek, az osztrák kapus kifut kapujából. Kállai pillanattal előbb ér oda, a kapus feje fölött átemeli a labdát, amely bezuhan a hálóba. A 35. percben 3:1-re vezetünk.


Most már Titkos is visszajön és részt vesz az általános csókolódzásban. Nagy az öröm a játékosok között és egyszerre a fedett tribünről és hegyoldalról az eddig csendben lévő magyar közönség megszólal. Óriási huj-huj hajrá-zás kezdődik a Hohe Wartén. Az első félidő utolsó percében az osztrákok vezetnek támadást Szabó néhány bravúros védésével még az osztrák közönséget is tapsra ragadtatja.

Vége az első félidőnek. Bemegyünk az öltözőbe, ahol Rudnay Lajos bécsi magyar követ, ahol Rudnay Lajos bécsi magyar követ gratulál a játékosoknak. Dietz Károly futballkapitány figyelmezteti a fiúkat, hogy továbbra is ezt a taktikát kövessék, ne kapjanak vérszemet, ne menjenek túl előre, hanem vigyázzanak a magyar kapura.

 
A második félidőben, amikor a pályára lép az osztrák csapat, hatalmas füttykoncert kíséri. De alig hogy megkezdődik a játék, a füttykoncert tapsorkánná változik át, mert Zischek lerohan, beadja a labdát és Bican közelről gólt lő. A második félidő első percében 3:2-re változott az eredmény. Most azután megindul a hegyoldal, és mint a vihar, kergeti a játékosokat a lelkesítők kórusa: Hopp auf-hopp-auf!

Védelmünk csetlik-botlik. Ha erőteljesebb magyar szerelés következik, a hegyoldalban vészes pfuj-kiáltások hangzanak. Pár percre idevarázsolódott a Hohe Warte pokla, a sok magyar futballvereség színhelye.

Közben Bican lemegy a balszélre és Hahnreiter lesz a balösszekötőjük. Vince is sántít. Stoiber lefut, átadja a labdát a tisztán álló Bicannak, de Szabó önfeláldozóan ráveti magát, megzavarja az osztrák csatárt és így a labda lassan pereg a kapu felé, úgyhogy a befutó Lázárnak ideje van a mentésre.

Szűcs erősen visszaesik. Néha inog a védelmünk, de Szabó és Bíró résen állanak és azután hátrajönnek a többiek is segíteni. Kállai fejesét Havlicsek nehezen tudja menteni. Ezután Bican rohan le, de Futó szereli. A hegyoldal 11-es büntetőrúgást követel. Most mi támadunk.

Vince szereli Stilbert, hosszan előreadja a labdát Titkosnak, aki sérülten is le tud futni és hiába gáncsolják, sikerül továbbítania Kállai elé, aki – mielőtt Schmaus odarohanna – a felső sarokba helyezi a labdát. Védhetetlen, bravúros gól. A 27. percben a magyar csapat 4:2-re vezet.

Utána Schmaus leteríti Kállait, aki egy percig fekszik, de ezután újra harcba áll. Lázár szédül, a pálya szélén vizes szivaccsal felmossák. Pár percre Lázár helyet cserél Csehhel, de hamarosan újra komplett a magyar csapat. A bécsieknek még a lélegzetük is eláll. a 43. percben Sas lerohan.

Mellettünk áll Meisl Hugó és izgatottan kiáltja: Nézzétek, hogy tud ez futni! Sesta meg Schmaus, azok tehenek.
És tényleg. Sas elfut az osztrák védők mellett. Továbbítja a labdát Titkoshoz, aki lő. A labda a kapufáról visszapattan Kállai elé és ő beadja. 5:2.

Már csak két perc van hátra. Az osztrákok még szépíteni akarnak. Ez sikerül is nekik, mert Bican elmegy Serea mellett, lő és a labda Szabó hasa alatt bemegy a kapuba. A magyar közönség beront a pályára, a játékosokat ünneplik, a bécsiek a kapust szidják, többen Meisl ellen tüntetnek.