MAC-MUE 5:1

A MUE. ez utolsó mérkőzésére ismét összeszedte csapatát, amelyet már többször nem bírt kiállítani; így a mérkőzés érdekesnek igérkezett. Az első félidő elég érdekes és változatos is volt. A második félidőben azonban, midőn a MAC. szemmel látható fölénye után a vezetőgólt megszerezte, a MUE. a komoly játékot beszüntette és csak azon iparkodott, hogy legalább ellenfele győzelmét nevetségessé tegye.

Egy játékos önként, minden ok nélkül távozott, azután a többiek puszta mulatságból, minden ok és cél nélkül faultoltak és feleseltek a biróval, szemmel láthatólag csupán azért, hogy a biró őket kiállítsa. Teljesen szokatlan és sportszerűtlen az, hogy egy mérkőzésen négy játékost állítsanak ki, de a biró ezúttal kényszerítve volt erre, mert különben önmagát tette volna nevetségessé azzal, ha az inkább ellene, mint az ellenfél ellen irányuló és gúnyból eredő szabálytalanságok ellen megtorlást nem talál.

Játékról természetesen csak az első félidőben lehetett szó, amikor láthattuk, hogy a MAC. ismét jó formában van.