Húszezer állig felfegyverzett rendőr fojtotta el vasárnap Párizsban a polgárháborút

Párizs, október 4.
Vasárnap a Perc des Princes-en, amely Párizs egyik legnagyobb futballpályája, nagygyűlést rendeztek a kommunisták és a feloszlatott tűzkeresztespárt ezt az alkalmat fel akarta használni arra, hogy kirobbantsa a régóta bejósolt polgárháborút.

A kommunisták és a tűzkeresztesek valósággal hadmozdulatokat hajtottak végre; már a vasárnapra virradó éjszaka háromezer kommunista rendező szállta meg a futballpálya környékét, hogy megelőzze a tűzkereszteseket. Vasárnap reggel, amikor a tűzkeresztesek felvonulása megkezdődött, hogy elfoglalják a futballstadiont, nemcsak ezzel a háromezer kommunista rendezővel találták magukat szemben, hanem ott volt húszezer főnyi rendőr, csendőr és nemzetőr is, hogy az állam minden hatalmát bizonyítsák a francia főváros nyugalmát.

Voltak pillanatok, amikor félelem öntötte el az uccai járőkelőket a nagy rendőri rohamautók, a tüntetőkkel megrakott teherautók és taxik láttára, de ez a rettegés nem lett úrrá Párizson, mert a rádió állandó helyzetjelentéseket adott és közölte, hogy a vérontást, a nagyobb uccai rendzavarást, a fegyveres karhatalom ébersége mindenütt megakadályozza.

A rendőri csapatok a stadiont környező uccákba szorították vissza a tűzkeresztes tüntetőket, úgyhogy amikor a kommunista gyűlés résztvevői, akiknek száma meghaladta a 28.000-et, a kora délutáni órákban megérkeztek, csak a tűzkeresztesek és a kommunisták között váltott szidalomözön harsogása töltötte be az uccákat, de a tűzkeresztesek hiába kísérelték meg az acélkemény rendőri kordon áttörését. Közben a párizsi külvárosokból és a vidékről is egyre újabb erősítéseket kapott a tűzkereszt, ez azonban egyáltalában nem zavarta meg a rendőrség munkáját. Távolabb a stadiontól véres verekedések közepette hullámzott a sokaság….

Félhatkor ért véget a népgyűlés és megkezdődött az uccákat ellepő hatalmas tömegek szétoszlatása. Negyvenezer ember vonult el és a tűzkeresztesek mindent megpróbáltak, hogy áttörjék a rendőri kordont és megzavarják a kommunisták elvonulását. A rendőrség sem fegyvert, sem gumibotot nem használt, a rendőrlegénység eredeti módon összecsavart köpenyeivel verte szét azokat, akik a rendet megzavarni próbálták. Összesen 1300 tűzkeresztest tartóztattak le és szállítottak a környékbeli rendőrkapitányságokra, majd a központi fogházak felé, de valószínű, hogy ezeket huszonnégy órán belül szabadon fogják bocsátani és csak az eljárást folytatják le ellenük.

A kudarcba fullad tűzkeresztes tüntetés valószínűleg súlyos következményekkel fog járni De la Roque ezredesre, a tűzkeresztesek vezérére, aki átlépte a hatóságok tilalmát. Érdekes, hogy a kormány erélyes fellépését még a szélsőjobboldalon is helyeslik. A királypárti Action Francaise vasárnapi számában ugyanis Pujo főszerkesztő éles támadást intéz De la Roque ezredes ellen, akit agent provocateurnek , beugrató ügynöknek nevez és akivel a királypárt megszakít minden összeköttetést.

Gonda Jenő