Röntgen professzor csodálatos felfedezésének negyvenedik évfordulója, a korszakalkotó találmány híre

Röntgennek az első kísérletek után rövidesen sikerült a mellkas belsejéről is felvételeket készíteni, ezt követte a légzőszervek átvilágítása, majd a hólyagok és mirigyek lefényképezése. A Röntgen-tudomány hatalmas léptekkel haladt előre. Még abban az évben Nieder professzornak Münchenben sikerült lefényképeznie a gyomrot; még pedig olymódon, hogy azt bizmutkásával töltötte ki.

Az orvostudomány számára új lehetőségek nyíltak meg és a szenvedő betegeknek ezrei nyertek gyógyulást a felfedezés jóvoltából. Ennek ellenére tudományos körökben sok ellenséges hang hallatszott: Például az előkelő és magas színvonalú londoni tudományos folyóirat The Electrician két cikkben is erélyesen kikelt a találmány alkalmazása ellen, hangoztatva, hogy „senki sem csináltat szívesen olyan fényképet, amelyen csak a csontváza látható.”

Ez a felháborodás abból a téveszméből eredt, amely egyébként a közönség körében is elterjedt, tudniillik, hogy a röntgenfelvétel lényegében azonos a fényképezéssel, azzal a különbséggel, hogy azon csak a test belsejében lévő szervek és csontváz látható.

Érdekes és egyúttal jellemző az akkori idők hírszolgáltatására, hogy a korszakalkotó találmány híre csak január 9-én, tehát a nyilvánosságrahozatal után három nappal jelent meg a Würzburger General-Anzeigerben, annak ellenére, hogy már január 6-án egy londoni távirat világgá kürtölte a szenzációt a következő szavakkal:

,,Az olasz-abesszín háborús lárma (Menelik császár idejében is háborút folytattak az olaszok Abesszínia ellen) ne vonja el figyelmünket egy nagyszerű felfedezésről, a tudománynak egy csodálatos diadaláról. Bécsből jelentik, hogy Routgen professzor (tévedés folytán került Röntgen neve elferdülve az első híradásokba), a würzburgi egyelem tanára felfedezett egy olyan sugarat, amely keresztülhatol fán, húson vagy bármiféle szerves vagy szervetlen anyagon. A professzornak sikerült saját kezét lefényképeznie olymódon, hogy a fényképen láthatók voltak csontjai.”

Érdemes feljegyezni meg az utókor számára, hogy a híradáshoz több amerikai lap szerkesztője mentegetőzve hozzáfűzte, hogy a híradás a tengerentúlról ered és így annak valószínűségéért semmiféle felelősséget nem vállal.

(folyt. köv.)